Faludi Imre

Faludi  Imre
+
  • Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
Ez az öcsém, Imre az apósáék sírjánál. Imre 1922-ben született, még egy év se volt közöttünk. Az öcsém is a kiskőrösi zsidó elemibe járt, mint én, és ő már a negyedik osztály után került a polgári iskolába. Aztán ő is ment velem jesivába, Pakson együtt voltunk jesivában. Neki az volt az első éve a jesivában. Pakson albérletben laktunk együtt. Ott volt, akik kiadtak a bóheroknak szobát. Imre csak két zmant [héber; ?jesivai félév?] volt jesivában Pakson, utána elment egy zsidó kertgazdaságba Kiskőrösön, és kitanulta a kertészetet. Imrét elhurcoltak munkaszolgálatra. Volt Ausztriában, és onnan is megszökött, és a már felszabadított Magyarországra jött haza. Kiskőrösre került, egy darabig borkereskedéssel foglalkozott, később egy benzinkút kezelését vállalta. 1946-ban kiment Izraelbe [Akkor még Palesztina, Izrael Állam 1948-ban alakult meg. -- A szerk.], ?az álmai országába?, ahogy nekem írta, de már hamarabb itthon volt, mint én, mert csalódott. Aztán az öcsém Csepelen dolgozott a Csőgyárban mint kohász. 1994-ben halt meg, és nincs sírja, mert azt akarta, hogy szórjuk szét a hamvait.

Interjú adatok

Interjúalany: Jozsef Faludi
Interjúkészítő neve:
Dora Sardi, Eszter Andor
Interjú készítésének hónapja:
March
Interjú készítésének éve:
2001
Szigetszentmiklos , Hungary

Kulcsfigura

Imre Faludi
Születési év:
1922
Születés évtizede:
1920
Születési hely:
Kiskõrös
Halálozási év:
1994
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Kertész
II.világháború után:
Szakmunkás
Névváltozás
  • Születési név: 
    Fogler Imre
    Névváltoztatás oka: 
    Asszimiláció, magyarosítás

További képek ebből az országból

Preisz Gyula és Gyuláné esküvõi képe
Bihari Lajos Harkányfürdõn
Klein Jenõné
Kemény Andrásné érettségi tablója
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8