A Varsa testvérek

A Varsa testvérek

A kép 1934-ben készült, a Margit-szigeten. A levelezőlapot apámnak küldtük, aki akkor épp a mátraházi Állami Szanatóriumban volt. A képen a nővérem látható és én. 
 
1928-ban született Klárika nővérem. Szüleim még ugyan nem voltak házasok, de már Varsa Klárának hívták. 1932-ben házasodtak össze. 
 
Három és fél éves voltam, amikor 1936 szeptemberében meghalt a nővérem. Akkor már egy éve ágyhoz volt kötve, nem volt igazi játszópajtás. A nővéremre nemigen emlékszem. A fényképein három-négy éves koráig, amíg beteg nem lett, olyan kis pirospozsgás vasgyúró, jókedvű kisgyereknek látszik. Aztán jön egy időszak, amikor nagyon szomorú a tekintete. Alagon elkezdett járni iskolába, a községi elemibe. Anyámék sokáig azt hitték, hogy azért lett beteg, mert az osztállyal együtt beoltották, holott a házi gyerekorvos már korábban beoltotta. Szóvá is tették, hogy miért nem kérdezték meg. A nővérem egy osztályt végzett, aztán véget ért az iskolai pályafutása. 
 
Apám átmenetileg, egy olyan három évre vallásos lett a nővérem halálakor. Előtte egyáltalán nem volt. A nővérem halálát azért viselte az átlagnál is rosszabbul, mert tőle kapta a tuberkulózist, és ezt úgy élte meg, hogy meggyilkolta a gyermekét.
 
Open this page