Varsa József ügyvédjelölti igazolása

Varsa József ügyvédjelölti igazolása

KIVONAT a szegedi ügyvédi kamaránál vezetett "Ügyvédjelöltek" jegyzékéből:
 
Dr. Varsa József
Tudorságot elnyerte: Budapest, 1919 évi márczius hó 8-án. A joggyakorlatra belépett Dr. Salgó Gyula (Szeged) ügyvédnél 1920. június 30-tól.
 
Hivatalosan igazolom, hogy ezen kivonat a szegedi ügyvédi kamaránál vezetett ügyvédjelöltek lajstroma 1228 lapján foglaltakkal mindenben megegyezik.
 
Kelt Szegeden, 1922. évi márczius hó 29-én.
Dr. Hajnal, titkár
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
Amikor apám hazaérkezett 1918-ban a hadifogságból, már itt is éppen minden felbomlott. Mivel mindig irodalmár szeretett volna lenni, beiratkozott a bölcsészkarra. De rögtön az első évben abbahagyta, mert akkor kezdődtek az egyetemeken a zsidóverések. Szegeden egy vagy két év múlva letette az ügyvédi vizsgát, addig bankban dolgozott. Még atletizált is, de az már látszott, hogy komoly sportoló nem lesz belőle, bár teljesen egészségesnek látszott. Sokáig sportolt még, rengeteget kirándult, még edző is volt a Szegedi Atlétikai Klubnál. Amikor letette az ügyvédi vizsgát, egy ügyvédi irodában helyezkedett el.
 
Open this page