Szekeres-Varsa Vera megnyitja a Költészet Napját

A kép 1991. április tizenegyedikén készült a Vörösmarty téren, amikor mint az ötödik kerületi önkormányzat kulturális bizottságának elnöke megnyitottam a Költészet Napját.
 
Bár 1956 után minden mozgalmi tevékenységem abbamaradt, folyton élt bennem a vágy. 1967-ben újjáalakult a Magyar Pedagógiai Társaság, és oda meghívott Szávai Nándor, aki a gimnáziumi szakosztály elnöke volt. Ott egy kicsit nyüzsögtem, de komolytalan volt. Mindenféle látszatfeladatokat adtak, a véleményünket kérték, aztán kiderült, hogy már rég eldöntötték. Legközelebb már csak a rendszerváltást megelőző időszakban éledt fel bennem ez a dolog. 1988-ban elmentem a Szociáldemokrata Párt alakuló gyűlésére. Nagyon helyes régi szervezett munkások voltak ott, régi szocdemek. Úgy mentem el, hogy mire hazajövök, párttag leszek. De nem, mert szerencsére idejében rájöttem, hogy már megint olyan helyre kerülnék, ahol nem vagyok otthon, nem a magam közegében lennék. Aztán még megnéztem a Krassó Gyuri-féle Magyar Október Pártot, de világos volt, hogy ez se az én helyem, pedig Krassó Gyurit régóta ismertem. Aztán megnéztem még egy pártot, azok úgy hívták magukat, hogy 4-6-0. Ez azt jelentette, hogy az első világháború négy évig tartott, a második hat évig, a harmadik nulla évig tartson. Ez tetszett. Na igen, de zömében tizenhat éves gyerekek voltak ott. És akkor beléptem az SZDSZ-be. Azóta vagyok az SZDSZ tagja. Az első önkormányzati választás előtt rákerültem a listára, és képviselő lettem az ötödik kerületben. Én voltam a kulturális bizottság elnöke. Egy ciklusban voltam képviselő, és két ciklusban külsős bizottsági tag. Voltam egy rövid ideig a kerületi SZDSZ-ben is ügyvivő.
 

Photos from this interviewee