Varsa József tartalékos hadnagyi igazolása

Varsa József tartalékos hadnagyi igazolása

M.kir. honvédelmi ministerium
 
IGAZOLVÁNY.
 
Igazolom, hogy dr. Varsa József (született 1892. Miskolc, szülőanyja leánykori neve: néhai Kesztenbaum Erzsébet) a volt 10. honvéd gyalogezred állományában - 1916. január 1-ei ranggal - tartalékos hadnaggyá kineveztetett.
 
Budapest, 1937. évi március hó 8-án
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
Apám l914-ben bevonult. 1915-ben a keleti fronton tüdőlövést kapott, kórházba került. Ez erős, kisportolt szervezetének köszönhetően túl hamar meggyógyult, és visszakerült a frontra. Akkor jött az állóháború, lövészárokban volt hat hétig. Ott mindenki megfázott vagy influenzás volt, ő pedig összeszedett egy tébécét. Aztán fogságba esett [1915. május 15-én, mint a HUVSZ052. sz. képen olvasható. -- A szerk.], 1916 elején Szibériába került, Krasznojarszkba. Ott volt egy óriási hadifogolytábor, ő a tiszti táborban volt. Mesélte, hogyan bántak el a tetvekkel, amikor tetvesek voltak. El kellett ásni az inget, egy szalmaszálat kellett beszúrni a földbe, és a tetvek azon keresztül kimásztak. Utána kiásták az inget, és földes volt ugyan, de nem tetves. Időnként rettenetes volt, mert nem volt élelmezés. Egy ott szerzett barátjának, bizonyos Fénykövi Józsefnek (nem sokkal a háború előtt még Sonnenstein volt) volt egy kockacukra. Ez volt egyszer kettejük vacsorája, mert Fénykövi megosztotta vele. Elég szabadon mozogtak a táboron belül. Például azzal szórakoztak, hogy színielőadásokat csináltak, ahol persze a női szerepeket is a fiúk játszották. Tífusz is kitört. Ezt nem tőle tudom, 1973-ban találkoztam Senora Fénykövivel, aki elmesélte nekem, hogy apám bement a tífuszbarakkba, amikor az ő férje, Fénykövi ott feküdt, hogy ápolja. Ő meg a kockacukros történetet nem tudta. Tehát ez a két ember tett egymásért, de elmesélni csak a másik tettét mesélték el. 
 
Az októberi forradalom után felbomlott az orosz hadsereg, és nehezen ugyan és hosszú idő alatt, de viszonylag normálisan hazajött. Utazott egy napig, aztán két napig várt valami szibériai faluban, aztán megint utazott, megint várt. Így jött haza. Fénykövi viszont Kína felé ment, és Spanyolországban kötött ki, ahol nagyon meggazdagodott. 
 
Apám 1918-ban [június 6-án] érkezett haza.
 
Open this page