A 10 éves Szekeres-Varsa Vera

Járattak zongoraórára, és gyakorolni mindig Ernő bácsihoz kellett mennem, mert ott volt egy pianínó. Jártam a Fodor-féle tornaiskolába, a Hollán utcába, ahol még lehetett külön vívni, és beírattak vívásra is. A neveltetésemre, taníttatásomra sokat költöttek, többet, mint amennyit megengedhettek maguknak. Nyelvet otthon tanultam. Nem voltam jó tanuló, de nem kellett korrepetálni. 
 
Egy átlagos nap úgy nézett ki, hogy délelőtt iskolában voltam, délben hazamentem. Három perc járásra volt az iskola, de anyám értem jött, mert minden félórában végigment egy jármű a Pozsonyi úton. Iskola után elvitt sétálni, vagy elvitt a korcsolyapályára. Az 1942--43-as tél rettenetes hideg volt, volt egyszer huszonnyolc fok Budapesten, és egyedül voltam a korcsolyapályán. Anyám mondta, hogy minden forduló után menjek be melegedni. Csatos korcsolyám volt. Aztán hazamentünk, ebédelni kellett, leültem tanulni.
 

Photos from this interviewee