A Nussbaum testvérek

A Nussbaum testvérek

Ezen a képen az apa látható három nagyobbik fiával. Balról nézve a legnagyobbik Laci, a második az apám, Jenő, a harmadik József. A negyedik fiú nincs rajta, valószínűleg 14-15 éves volt. Ezek is már 17-18 évesek voltak. A büszke papáról van itt szó, aki három fiúgyermeket ad az Osztrák--Magyar Monarchiának, hogy megvédjék ezt a csodálatos hazát. A hátsó gyerekek mások. Nem tudom, hol van az Ambrinus étterem. Lehet, hogy a fényképész szándékosan egyúttal reklámot akart. 

Apám egy teljesen asszimiláns, osztrák--magyar zsidó családból származik, amin gyakorlatilag azt kell érteni, hogy lényegében jóformán semmiféle ismerete nem volt a vallásról. Semmiféle, beleértve azt, hogy nem tudott imádkozni sem, nem ismerte a héber betűket sem. Tudta, hogy zsidó, többet nem tudott. A tipikus asszimiláns zsidó magyarabb akart lenni a magyaroknál. Az opportunizmusból is volt benne. Ez nemcsak a nagyapámra vonatkozott, ez egy általános jellegzetesség volt, köszönet, hála volt a megengedett emancipációért

Elég jó anyagi helyzetük kellett legyen, de túlzott hazaszeretet, az volt. Az Osztrák--Magyar Monarchia a néhány éves háború után kezdett elszegényedni, kötvényeket bocsátott ki [lásd: hadikötvény az Osztrák--Magyar Monarchiában], hogy aki megvásárolja, majd fog kapni egy bizonyos százalék kamatot, persze ha a háború végén győztes az ország. Egész biztosan a nagyapám is sok hadikötvényt vett, hogy győzedelmeskedjék az osztrák--magyar hadsereg, ami végül elvesztette a háborút. Akkor leszerelték. A vesztes háború után már nem lehetett katona, s maradt a négy gyerekével s a maradék pénzével. Elhatározta, hogy visszamegy Erdélybe, ahol voltak rokonok, s így Tordán vett egy házat. Eljöttek Tordára, és ott nagyon jól éltek. Elég gazdag ember volt, maradt a vagyonából a háború után is.

Open this page

Centropa Collection acquired by USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. 

USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.