Molnár Vilmosné halotti anyakönyvi kivonata

Ez az apai nagyanyám halotti anyakönyvi kivonata. Az apai nagymamám, Polnauer Róza 1873-ban született Enyingen. Apja Polnauer Tivadar cipészsegéd volt, anyja Hoffmann Mária. Nem tudom, mikor költöztek Budapestre, de az esküvő idején a Polnauer család már a VI. Király utca 82-ben lakott. A házasság előtt valószínűleg cseléd is volt, mert az 1896. augusztus 25-én Pápa város első fokú iparhatóságán kiváltott munkakönyvét az ugyancsak Pápán 1892-ben kiállított cselédkönyv alapján adták ki. A munkakönyv azért kellett, mert 1896. augusztus 25. és október 30. között kötősegédként dolgozott Weisz Samunál Vágújhelyen. Bére havi 8 forint volt és teljes ellátás. A házasságlevél szerint foglalkozása harisnyakötőnő volt. A házasságkötés után egy évvel, 1898-ben született az édesapám, és rá három évre a nagynéném, Margit. Attól kezdve a nagymama háztartásbeli volt. Róla csak annyit tudok, hogy beteges volt egész életében. Azt hiszem, elég nehéz élete lehetett. Azt mondják, hogy nagyon édes asszony volt, az apám borzasztóan szerette őt. 1929-ben, 56 éves korában meghalt a nagymama. Éppen Rákoshegyen nyaralt. Súlyos cukorbeteg volt, kapott egy ilyen kómát, és ahelyett, hogy cukrot adtak volna neki, adtak neki még inzulint. Így amikor én születtem, a nagymama már nem élt. ************************************************************************** Halotti anyakönyvi kivonat A bejegyzés ideje: 1929. június 1. Az elhalálozás ideje: 1929. (ezerkilencszázhuszonkilenc) június 1. d.e. 3 óra Az elhalt családi és utóneve, állása (foglalkozása), lakhelye: Molnár Vilmosné, Polnauer Róza Budapest, VI. Vörösmarty u. 51/a I. em. 10. vallása: izr. életkora: 56 éves házastársának családi és utóneve: Molnár Vilmos szüleinek családi és utóneve: néhai Polnauer Tivadar, néhai Hoffmann Mária Az elhalálozás helye, ha az elhalálozás nem az elhalt lakásán történt: Rákoshegy, Jókai u. 20. A halál oka: szívgyengeség Rákoshegy, 1929. július 12-én.

Photos from this interviewee