Kornfeld Ármin

Kornfeld Ármin

Édesapám, Kornfeld Ármin van a képen.
 
Édesapám 1883-ban született, Dunaszerdahelyen. Kitanulta a szabó szakmát, kijárta a kereskedelmi iskolát, és átvette az édesapja után azt az üzletet, amely férfi-, női és gyermekkonfekcióval foglalkozott. Tökéletesen beszélt magyarul, németül és franciául. Nagystílű ember volt. Minden évben elment Párizsba, végignézte a párizsi divatbemutatókat. Nagyon ügyes keze volt, jól rajzolt, ellopta az ötleteket, és aztán eladta a prostějovi gyárnak [Béla öccsének (Kemény Béla) volt konfekciógyára Prostějovban. -- A szerk.]. A készruhákat aztán Dunaszerdahelyen divatbemutatón bemutatták, ami nagyon nagy ritkaság volt, mert még Pozsonyban sem volt ilyen rendezvény. Dunaszerdahelyen minden évben megrendezték.
 
Sok évig a polgármester-helyettes tisztségét is ellátta Dunaszerdahelyen. A Pozsonyi Iparkamara révén tagja volt az Országos Iparkamarának. Oda [Pozsonyba] minden szombaton eljárt a gyűlésekre. Közismert ember volt. Az újfalusi közbirtokosság elnöke volt.  Mindenfélében benne volt,  benne volt minden zsidó kezdeményezésben. Ő volt a [duna]szerdahelyi Zsidó Párt elnöke [Zsidó Párt  - 1918-ban alakult Pöstyénben. Minden nagyobb zsidó lélekszámmal bíró szlovákiai városban voltak helyi szervezetei, s bár nem vált a szlovákiai zsidóság országos politikai szócsövévé, a helyi közigazgatásokban a húszas években még kisebb-nagyobb súllyal helyet kapott. A fennálló politikai rezsimmel szemben lojális, a nemzetiségi jogok betartását és kiterjesztését célzó politikát folytatott. -- A szerk.]. Országos viszonylatban nem tudom, de Dunaszerdahelyen komoly ereje volt a pártnak, mert a képviselő-testületnek több mint a felét a zsidók adták. Akadt olyan is, aki nem a zsidó, hanem a demokratikus párton keresztül került be. Általában a dunaszerdahelyi zsidó érdekeket mindig közösen védték. Édesapám alapító tagja volt a sportegyesületnek is. Bárminek a szervezéséből kivette a részét, de nem csak a szervezéséből. Nagyon sokat adakozott is.
 
Open this page

Fotó adatai