Jana Kornfeld Teri háza előtt

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Dunaszerdahely
    Fénykép készítésének éve:
    1980
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Csehszlovakia
    Ország neve ma::
    Slovakia
A képen a menyem látható az előtt a dunaszerdahelyi ház előtt, amit apám vett a nővéremnek a háború előtt.
 
Volt még egy ház, amit az édesapám vett a nővéremnek nászajándékként. A háború előtt, amikor már a zsidóknak nem lehetett vagyonuk, csak egy házuk, amiben laktak, a dunaszerdahelyi főjegyző behívatta az édesapámat, és azt mondta: "Idefigyeljen, Kornfeld úr! Magától azt a házat el kell hogy vegyék. Én hajlandó vagyok magától megvenni." Kifizette a házat tizenötezer pengőért, azzal, hogy a háború után, az akkori átszámítási arány szerint -- a pengő a koronához egy a kettőhöz volt --, harmincezer koronáért muszáj lett volna neki visszaadni. A házat Gróf nevezetű vejének vette meg, így lett Gróféké a ház. Akkoriban, amikor harmincezer koronáért visszakaphattam volna, nem lett volna gond, mert havi nyolcvanezer koronát kerestem Pozsonyban. Vagyonhoz nem húzott soha semmi, nem volt számomra érdekes. Elveszett sok más fontos dolog, ez nem tudott izgatni.
 

Interjú adatok

Interjúalany: Ferenc Kornfeld
Interjúkészítő neve:
Martin Kornfeld
Interjú készítésének éve:
2005
Dunaszerdahely, Szlovákia

Kulcsfigura

Jana Kornfeld
Születési év:
1953
Születési hely:
Týnište nad Orlicí
Ország neve a fénykép készültekor::
Czechoslovakia
Foglalkozása
II.világháború után:
Gyógytornász
Névváltozás
  • Születési név: 
    Marková Jana
    Névváltoztatás éve: 
    1978
    Névváltoztatás oka: 
    Házasságkötés

További képek ebből az országból

Pavol Horn, Ru'ena Hornová fia
Erdõs Lajosné magyar népviseletben
Molnár Farkas Vilmosné munkakönyvének 2--3. oldala
Ru'ena Hornová  strandon a barátokkal
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8