Ziegler Aranka bizonyítványa

Ziegler Aranka bizonyítványa

Anyám női kereskedelmi szaktanfolyamot tanúsító bizonyítványa. A bizonyítványt 1908. június tizedikén állították ki. Amikor anyukám kijárta a négy polgárit, elment egy kereskedelmi szaktanfolyamra, ami egy éves volt. Megtanulta az irodai munka alapismereteit, és tizenöt éves korában már munkaviszonya volt. A keresetének azt a részét, amit haza kellett adnia, azt hazaadta -- gondolom, megállapodott a nagymamával, mert ő viselte a kalapot a családban, ő gazdálkodott --, ami nála maradhatott, abból pedig némettanfolyamra járt, és megtanult németül, amire otthon nem volt módja. Gondolom, a polgáriban tanulhatott valamit németül, de két év sokat jelentett. Egészen jól megtanult németül. Minden szabadságát német nyelvterületen töltötte, hogy gyakorolja a nyelvet. Egy kolléganőjével járt együtt Németországba vagy Ausztriába inkább, hogy begyakorolják a nyelvet. Úgyhogy az anyukám elég hamar előrelépett a hivatali ranglétrán, és német nyelvű levelező lett. Amikor a németben tökéletesítette magát, akkor elkezdett franciául tanulni. Ugyanígy a fizetésének egy részéből járt tanfolyamra, gondolom, nem magántanárnál, mert az drágább lett volna. Úgyhogy végül is német--francia levelezőként dolgozott. És hogy milyen jól beszélte a németet -- a franciát nem annyira --, az abból is kitűnik, hogy egy német vállalatnál helyezkedett el. A német igazgató mellett volt német levelező a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyárban. Ott dolgozott lány korában.
Open this page