Az anyai nagymamám születési anyakönyvi kivonata. A nyírbátori izraelita hitközség adta ki, 1864-ben.
Nagyapám első feleségét Katz Fanninak hívták. A nevét a sírkőről olvastam le, amikor egyszer anyukámmal a Rákoskeresztúri temetőben voltunk. Ziegler Gáborné, Katz Fanni, és én rettentően meglepődtem azon, hogy mi az, hogy Ziegler Gáborné, hát az én nagymamám a Ziegler Gáborné?! És akkor mondta el az édesanyám, hogy a nagypapámnak volt egy első felesége, és tulajdonképpen a vér szerinti nagyanyánk van itt eltemetve. Amikor az igazi nagyanyám meghalt, a nagyapám itt maradt négy kisgyerekkel. Az első gyerekük, az Anna meghalt, tehát öt gyereket szült a Katz nagyanyám. A második volt az én anyukám, Aranka, aki nyolc éves volt, amikor az édesanyja meghalt. Azt sokszor mesélte, hogy éjszaka kellett bevinni a kórházba a nagymamát, amikor nagyon rosszul lett. Hasfali sérve volt, ami kizáródott. Nem tudták a kicsi gyerekeket otthon hagyni, úgyhogy négy gyerekkel vonultak be a kórházba, és az orvos, aki látta már, hogy nem lehet segíteni rajta -- fiatalasszony volt, harmincnyolc éves --, rettenetesen leszidta a nagyapámat. Azt mondta, hogy 'állatok -- ezt mondta szó szerint --, hogy hagyták ezt a szép fiatalasszonyt ilyen állapotban!'. Anyukám mesélte, hogy akkor rettenetesen megrémült, hogy az apjának ilyet mondott az orvos, de nem értette, hogy miért szidja. Még aznap éjjel meg is halt a nagymama.
Katz Fanni születési anyakönyvi kivonata
Megosztás
Photos from this interviewee
The Centropa Collection at USHMM
The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.
Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC".
Please contact collection [at] centropa.org (collection[at]centropa[dot]org).
