Kovács Ernő

Kovács Ernő

A kép az 1930-as évek végén készült, anyám testvérét, Kovács Ernőt (1898--1944) ábrázolja. 
 
Kovács Ernő fogtechnikus volt, agglegény, és Pápán dolgozott a másik nagybátyámmal, a fogorvos doktor Kovács Sándorral. Mindketten 1944-ben haltak meg.
 
A nyolc év alatt, amíg Pápán voltam, rendszeresen jártam a nagybácsikhoz, majdnem minden nap. Amikor vége volt a tanításnak, akkor fölmentem. Nem messze laktam tőlük. Főleg a fogtechnikussal beszélgettem sokat. Ott ültem a fogtechnikai műhelyben, és beszélgettünk. Politikáról, zenéről, irodalomról meg mindenről. A fogorvos nagybátyám nyolctól tizenkettőig és kettőtől hatig a rendelőben dolgozott. Oda nem mehettem be. Elvittek magukkal különböző helyekre látogatóba. Délután hat óra után elmentek valakihez, és elég gyakran engem is elvittek. Kirándulni nem jártunk. Hétvégén általában nem velük voltam. Nem tudom, mit csináltak hétvégén. Az egyiknek volt Pápán is barátnője, a Sanyi bátyámnak valahol Pápa és Budapest között volt barátnője. De ez nem volt nyilvános. Aztán náluk hallgattam lemezeket. A szellemi fejlődésem inkább nekik köszönhető, mint az apámnak.
 
Open this page