Korányi György szülei Ótátrafüreden

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Ótátrafüred
    Fénykép készítésének éve:
    1928
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Csehszlovakia
    Ország neve ma::
    Slovakia
    Name of the photographer / studio:
    Borandov film, foto Friedl
A képen a szüleim láthatóak egy Ótátrafüredi nyaraláson (mindketten a kép bal szélén ülnek, félig oldalt fordulva). 
 
1920-tól 1935-ig szüleimmel sokszor nyaraltunk Budakeszin. Budakeszi közel is volt, olcsó is volt, és kitűnő levegője használt tüdőbeteg anyámnak. Olyankor magánházaknál laktunk, az asszonyok és a gyerekek ott voltak egész nyáron, és hétvégén jöttek a férfiak is. Azért a szüleimnek egy-két külföldi nyaralás is becsúszott, engem azonban ilyenkor vagy Szentesre, vagy Barcsra küldtek nyaralni a rokonokhoz. Nem éreztem sérelmesnek, mert mindkét helyen jól éreztem magamat. Csak egy közös nyaralásra emlékszem: 1924-ben együtt nyaraltunk Gyopárosfürdőn.
 
Sokat jártunk viszont zenés kávéházakba. Például telente a nagyanyám testvéreinek, Vilmos bácsinak és Pepi néninek foglalt asztala volt az Erzsébet téri kioszkban, ahova hetenként kétszer, néha háromszor is eljártunk, és ahol a 2. honvéd gyalogezred szalonzenekara muzsikált, és játék előtt mindig felírták egy fekete táblára a szerző nevét és a darab címét. Szüleimmel vasárnap délutánonként eljártunk a Royal szálló pálmakertjébe is - ahol akkor Steiner Böske hegedűművésznő szalon-kvartettje játszott -, meg elvittek kávézni vagy fagylaltozni a Weingruber nyári uzsonnázó helyre, ahol az első honvéd gyalogezred fúvószenekara adott hangversenyeket.

Interjú adatok

Interjúalany: György Korányi
Interjúkészítő neve:
Martin Kornfeld
Interjú készítésének éve:
2005
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

László Korányi
Születési év:
1882
Születési hely:
Slebina-puszta
Halálozási év:
1970
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Festék-, lakk- és vegyiáru kereskedő
II.világháború után:
Tisztviselő
Névváltozás
  • Születési név: 
    Klein László Lajos
    Névváltoztatás éve: 
    1900
    Névváltoztatás oka: 
    Asszimiláció

Másik személy

Lászlóné Korányi
Születési év:
1886
Születési hely:
Budapest
Halálozási év:
1944
Halálozási hely:
Budapest
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Varrónő
  • Születési név: 
    Gattein Hermina
    Névváltoztatás éve: 
    1910
    Névváltoztatás oka: 
    Házasságkötés

További képek ebből az országból

Weisz Irma az unokáival
Tábori levelezõlap Kassáról
Vidor Józsefné
Markovits Pál, a fiatal állatorvos
Brichta  Zsigmond
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8