Andai Ernőné

Ez a kép akkor készült rólam, amikor az első férjemmel összeházasodtunk 1943-ban. Volt egy latintanítványom, Fisel Magda, aki fotózott, és ő csinálta ezt a képet a házasságkötésünk napján. Magda ortodox családból jött, és emlékszem, hogy amikor hozzájuk mentem, mindig féltem, hogy valamit elrontok [mármint hogy nem az ortodox zsidó szokásoknak megfelelően viselkedik -- A szerk.].

Az első férjemmel a Zeneakadémián ismerkedtem meg. Ő akkor már végzett, hegedűs volt. 1943-ban házasodtunk össze titokban, mert nem helyeselték volna a szüleim, mert nem volt egzisztenciája, munkaszolgálatos volt. Meg az ő apja sem, mert ő azt akarta, hogy a fiából világhírű hegedűszólista művész legyen, és egy korai nősülés lerántja őt rögtön a hétköznapokba. De kiderült, és akkor kivettünk egy albérleti szobát. Én latinórákat adtam, nagyon jól kerestem, volt vagy húsz tanulóm, a férjem pedig az akkori székesfővárosi zenekarban hegedült. Nem lehetett a zenekar rendes tagja mint zsidó, csak napidíjas volt, de nagyon jól megvolt. Majdnem minden nap el volt foglalva.

Photos from this interviewee