Szántó Olivér “katonáskodik”

Szántó Olivér “katonáskodik”

A fénykép Tövisen készült, az udvaron. Lehettem olyan négyéves körül, a kép tehát 1937 körül készülhetett. Télen katonáskodtam, akkor meg fegyverem volt. Ott látszik egy vevőnek a lovas szekere. Ezeket a fényképeket anyámék készítették, saját fényképezőgéppel, persze. 
 
Már az 1930-as években volt fényképezőgépünk, azt nem tudnám megmondani, hogy lett, annyit tudok, hogy "Kodak" volt -- inkább anyámé volt. Apu nem sok pénzt hozott a házba annak idején, annak dacára, hogy a nagybácsija multimilliomos valaki volt, de apu csak -- mondjuk -- beosztott tisztviselő volt ott. Ez a Kodak csodálatos gép volt, teljesen négyszögletű doboz, de olyan csodálatos fényképeket csinált, hogy miután megnősültem az 1960-as, 1970-es években, olyan fényképeket csináltam, mint Marx Jóska bácsi fényképkiállításán a képek [Marx József (1914--1992) -- fotóriporter, fényképész. -- A szerk.]. Ezzel a kicsi vacak Kodak fényképezőgéppel, aminél semmit nem kellett állítani, se fényt, se blendét, se időt, csak egyszerűen exponált. Csodálatos volt a fényképezőgép. Olyan szép fényképeket csinált, hogy ritkaság. A tövisi Vilma néninél hívták elő, oda szoktuk beadni, egy hat-kilences tekercs film, ha jól tudom, tizenhat kép volt rajta. Azt tudom, hogy hosszú volt, két végén két karika és középen fa volt. És akkor át kellett dugni a filmet, és egy ilyen tekercs volt a fényképezőgépben, azt nem lehetett kinyitni napfénynél, hanem csak sötétkamarában, és akkor úgy csomagolni be a filmet sötét papírba. Elvittük a fényképészhez, és a fényképész előhívta, és csinálta a képeket róla. 
Open this page