Szántó Olivér a játékautóval

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Tövis
    Fénykép készítésének éve:
    1937
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Románia
    Ország neve ma::
    Romania
Itt már abszolút nagy vagyok, már autóvezetői jogosítványt szereztem. A fénykép Tövisen van az udvaron, a háttérben látszik pár tégla. Lehettem olyan négyéves körül, a kép tehát 1937 körül készülhetett. De nemcsak gyerekautóm volt, hanem volt egy kicsi szekerem is. Abban az időben egy ilyen autó nagyon nagy dolog volt egy gyereknek. A születésnapomra vagy hasonló alkalomra kaphattam, de hogy nem Romániából, az is biztos. És ha jól tudom, legalábbis úgy rémlik, az ilyen értékesebb ajándékokat mindig a mérnök nagybácsikámtól kaptam, a Tuszi bácsitól [Márer Artúr], lehet, hogy ez is onnan jött. De egyébként sem volt probléma nekünk megvenni egy nagyobb ajándékot. Sok pénzünk volt mindig. Talán még kisebb voltam, mikor burrogtattam állandóan, és a széknél kormányoztam, szóval abszolút autómániás voltam már kisgyerek korom óta, akárcsak most. Most is imádok vezetni.
 
Abban az időben, tehát az 1930-as években, ha valakinek autója volt, az nagy dolog volt. Anyáméknak volt autójuk, apu vezette. De apunak nem volt autója ügynök korában, vonattal utazott. A legelső autó úgy került a családba, hogy régen az volt a szokás, hogy a lányoknak volt hozományuk, s a hozománya anyámnak bent volt a bankban. A bank bebukott, s akkor a hozományból lett az igazgatói autó, mondjuk, kárpótlásként odaadva anyuéknak. Használták egy darabig, aztán túladtak rajta, mert igen költséges volt. Hogy milyen márka volt, arra már nem emlékszem, de azt tudom, hogy nagyon sok benzint evett.

Interjú adatok

Interjúalany: Olivér Szántó
Interjúkészítő neve:
Molnár Ildikó
Interjú készítésének hónapja:
Május
Interjú készítésének éve:
2006
Marosvásárhely, Romania

Kulcsfigura

Olivér Szántó
Zsidó név:
David Almelah Avram-Icok
Születési év:
1933
Születési hely:
Kolozsvár
Foglalkozása
II.világháború után:
Közegészségügyi asszisztens

További képek ebből az országból

A szatmárnémeti Grósz család
Grün László feleségével és felesége szüleivel

További életrajzok ebből az országból

glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8