Schneller Józsefné esküvői képe

Ez Etel meg a férje, körülbelül 1934-ben vagy 1935-ben, ez az esküvői képük. Szerintem a Bethlen téri templomban volt az esküvőjük. De nem emlékszem rá. Lehet, hogy nem is voltam ott. A Judittal voltam talán már terhes, de nem biztos. Etel egyéves kereskedelmit [lásd: kereskedelmi iskolák] végzett, gyors- és gépíró tanfolyamot a kereskedelmiben, és előtte négy polgárit [lásd: polgári iskola]. A háború előtt irodában dolgozott, valamilyen nagy lakatosműhelyben. Etel férjét Schneller Józsefnek hívták, vanyarci volt, 1905-ben született. Nem tudom, hol ismerkedtek meg, mert 17 éves koromban, mikor férjhez mentem, elszakadtam a családtól. És egészen más társasága volt az Etelnek, mint nekem. Szabó volt a férje, apukának a társa lett. A mostohaanyám révén valami rokon volt a férje. 1936-ban született az Ági. Ez az egy gyerekük volt. Ők mindig együtt laktak a szüleimmel, még az Almássy téren is. A háború alatt Etel férje is munkaszolgálatos lett. Fertőrákoson halt meg. Etellel együtt voltam végig a deportálásban. Etel 1957. január 5-én ment el Magyarországról. Átszökött a határon a lányával meg az udvarlójával. A testvérem udvarlója nős pasas volt. De ő aztán teljesen eltűnt Ausztráliában, állítólag visszajött Magyarországra. Eredetileg Amerikába akartak menni. Bécsben menekülttáborban voltak. Amerikába volt meghívójuk már. A Netka néni idősebbik lánya már akkor kint élt. Őtőlük volt a meghívó, hogy befogadják őket. De Amerika lezárta a kvótát, és nem tudtak Amerikába menni. És akkor a táborban fölhívták a figyelmet, hogy Ausztráliába indul hajó, és ők oda jelentkeztek. Sidneyben soha nem dolgozott. Alkalmilag varrt, és aztán már csak a háztartást vezette. Mindig azt mondta, hogy azért imádja Ausztráliát, mert ő soha egy fillér adót nem fizetett, és mégis kap nyugdíjat. Megtanult angolul. Ahhoz, hogy az állampolgárságot megkapják, kellett tudni. Jól beszélni sose beszélt jól angolul, de beszélt. Sok angol ismerőse volt, angol kártyapartnerei, és mindent el tudott intézni, amit angolul kellett. Angol könyveket olvasott már hosszú évek óta. Én küldtem neki ?Nők Lapjá?-t, ?Füles?-eket, mert nagyon szeretett keresztrejtvényt fejteni, és könyvet küldtem neki. Minden évben legalább két csomag könyvet küldtem ki. Én mindig leveleztem vele. Eleinte ritkábban, de az 1960-as évek óta rendszeresen. Onnan jött egy levél, én már írtam. Most halt meg. Ebben az évben [2003] lett volna októberben 90 éves. Zsidó temetőben temették el Sidneyben.

Photos from this interviewee