Kőnig Istvánné anyai nagyanyja két unokatestvérével

A képen a nagymamám [Schillinger Lipótné] látható két, Prágában született unokájával, 1925-ben. 
 
Anyám testvére, Schillinger Klári 1918-ban Prágába ment férjhez Karl Rosenbachhoz. Született két fia, 1919-ben Heini, 1921-ben Hansi.
 
1940-ben mind Theresienstadtba kerültek. A férje tüdőgyulladásban halt meg, a két fiút pedig kivégezték, amikor a Heydrich elleni merénylet után tizedeltek. Klári valahogy túlélte, 1945-ben visszament Prágába. Semmit nem tudok erről. A háború után nem meséltük el egymásnak, hogy kivel mi történt. Soha nem beszéltünk a deportálásról.
 
1948-ban ki akart menni Londonba házvezetőnőnek, és akkor véletlenül találkozott egy régi ismerősével, a zsidó Michal Rapaporttal. Rapaport agglegény volt, Klári első férjének kártyapartnere. Nyelvtanítással foglalkozott, tudott angolul, olaszul, lengyelül, oroszul.
 
Klári 1969-ben halt meg Prágában, a férje öt évvel később. Zsidó temetőben is vannak eltemetve. Voltam is a sírjuknál. A nagynénim temetésére ki is mentünk a férjemmel. Rapaport haláláról már későn értesültem.