Kinszki Ármin

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Budapest
    Fénykép készítésének éve:
    1898
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Name of the photographer / studio:
    Mai Manó, Budapest
Ez egy réges régi kép. Az apai nagyapám van rajta, Kinszki Ármin.
 
A Kinszkiknek valahol az Ipolyság környékén voltak földjeik. Ott béreltek. Nem tudom nagyapám mit és hol tanult, de tudom, hogy járt Kereskedelmi Akadémiára. Itt Budapesten az Anker Biztosítási vállalaltnál dolgozott. Nagyon okos, művelt ember volt. És rengeteget sportolt, például híresen nagy korcsolyázó volt. Volt bérlete is, talán ez a kép pont ebből a korcsolyabérletből való. A nagymama, Paula (Schiller) otthon volt a gyerekekkel. Egy gyönyörű villában laktak az Ilka utcában, a Városligethez közel. Két gyerekük született, elég nagy korkülönbséggel, mert Imre, az apukám, 1901-ben született, Kató néni pedig 1908-ban.
 
Ármin nagyapa nagyon hirtelen halt meg. MIvel az apukám eléggé kis vékony gyerek volt, és úgy gondolták, hogy ne járjon iskolába. Volt a Frida néni [Paula nagymama testvére], aki otthon tanította, és az apám az ő segítségével kettesével letette az elemi iskolából a vizsgákat, és kilencéves korában már elvégezte mind a négy elemit. Nagyon kis okos gyerek volt. És akkor a Ármin nagypapa mondta, hogy tovább a gimnáziumba. Legjobb iskola a piaristák, tehát elvitte a piaristákhoz és beíratta. Boldogan hazajöttek, Ármin a kis Imikével, akit imádott, leült, leborult az asztalra, és már meg is volt halva. Ilyen hirtelen volt a halála. Soha nem volt semmi baja. Ez 1910-ben volt. Olyan fiatal volt még a nagyapám, hogy nem volt nyugdíj. Gondolom, hogy a munkahelye egy ideig valamit adott az özvegyének, utána pedig odavették őt, hogy dolgozzon ebben a biztosítóban. Az Ilka utcát nem bírták fönntartani, és elmentek a nagyszülőkhöz, a Paula nagymama szüleihez a Tüköry utcába. Ők bent laktak a szerkesztőség épületében, tehát ez szolgálati lakásszerű volt. Paulának soha nem lett többet önálló lakása. Panziókban, később pedig barátoknál egy kis szobában éldegélt. Apám meg a Kató néni minden hónapban adtak neki valami kis pénzt. A nagymama akkor, azt hiszem, a Jóskával [testvére] élt már együtt egy kisebb lakásban.  
 
 
 
 

Interjú adatok

Interjúalany: Judit Kinszki
Interjúkészítő neve:
Sárdi Dóra
Interjú készítésének hónapja:
September
Interjú készítésének éve:
2001
Budapest, Magyarország

Kulcsfigura

Ármin Kinszki
Születés évtizede:
1860
Születési hely:
Ipolyság
Ország neve a fénykép készültekor::
Magyarország
Halálozási év:
1910
Halálozási hely:
Budapest
Country of death:
Magyarország
Meghalt:
before WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Clerk
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8