Judit dédnagyanyja

Judit dédnagyanyja

Dédnagymamám, Stein Netti. Az apukája, Stein Salamon volt a nyitrai izraelita hitközség elnöke. 1854-ben született. A férjét dr. Schiller Zsigmondnak hívták. [In 1847-ben született, és 1919 halt meg. Nyitrán jogi tanulmányokat kezdett, később a bécsi, a pesti egyetemen végezte, itt nyerte el a doktori fokozatot 1872-ben. 1873-tól mint ügyvéd működött, 1880-ig Budapesten, 1884-től Pozsonyban. Először ő foglalkozott a kisebbségek képviseletével. Amellett hírlapírással és növénytani dolgozatokkal foglalkozott. 
 
Schiller Zsigmondnak és a Stein Nettinek [hat gyereke volt, négy lánya, két fia Józsi a legidősebb, újságíró lett. Blanka férje Baumhorn Lipót volt, az egyik leghíresebb zsinagógaépítő [Baumhorn Lipót (Kisbér, 1860 - Budapest, 1932) a bécsi műegyetemen végezte építészeti tanulmányait. Első önálló műve az esztergomi zsinagóga (1888). Specialistája lett a zsinagógaépítésnek (ő építette az újvidéki, a temesvári, a szolnoki, Budapesten az Aréna úti zsinagógát, a a Pók utcait, a szegedit, a gyöngyösit. Átalakította és kibővítette az újpestit - összesen több mint 20 zsinagóga építése fűződik a nevéhez. Más művei: az állami felső leányiskola és a tőzsdepalota Temesvárott, a szeged-csongrádi takarékpénztár Szegeden stb. - A szerk.]. A harmadik lehetett az én nagymamám Paula [szül. 1879]. Akkor volt a Nelli, ő meghalt gyerekszülésben. Az ő kislányát a nagyszülei nevelték. Három gyereket neveltek: az apukámat, a testvérét, a Kató nénit és a Babust. Akkor volt a Frida. Frida néni ellentétben a többiekkel tovább akart tanulni és foglalkozást, úgyhogy tanítónői oklevelet szerzett. Budapest polgármesterének volt a titkárnője. A második férjével aztán kimentek Angliába. A hatodik volt Ottó. Minden fontosabb gazdaságpolitikai törvényalkotási kérdéshez hozzászólt. - A szerk.] belül volt a Textilgyárosok Országos Szövetsége, Ottó annak volt a titkára. Jómódúak voltak. Mi, a nagyanyám és a szüleim voltunk a legszegényebbek. Az összes testvér bent lakott a belvárosban szép három-négyszobás lakásokban.
 
A dédnagymama sokáig élt, 1938-ban vagy 1939-ben halt meg. Józsival együtt lakott, mert Józsi nem nősült meg. Volt egy szép nagy lakásuk. Semennyire sem voltak ők zsidók. Őhozzá mi, unokák gyakran feljártunk.
Open this page

Centropa Collection acquired by USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. 

USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.