Forgács Tibor és felesége a hüpe alatt

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Budapest
    Fénykép készítésének éve:
    1942
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
Ez az esküvői képünk, 1942-ben készült a Dohány utcai zsinagógában. A feleségemet úgy ismertem meg, hogy az öccse nem szeretett tanulni. Gimnazista volt, bukott is, és házitanítót kerestek. Az egyik tanítóképzős diáktársam engem javasolt. Így kerültem 1936-ban hozzájuk, mint a sógorom házitanítója. Ez egy jómódú kispolgári család volt. Az apósom kereskedelmi utazó volt. Nagyon szépen keresett, nagyon jó üzletember volt, és nagyon szépen éltek. A felesége nem dolgozott. Minden nyáron Balatonszárszón nyaraltak A Népszínház utca 47-ben volt egy kétszobás lakásuk, oda jártam az öccsét, Tibort tanítani. Klára elvégezte a négy polgárit, és beiratkozott egy ilyen kereskedelmi szaktanfolyamra. Ez nem kereskedelmi középiskola volt, csak egy tanfolyam [lásd: női kereskedelmi szaktanfolyamok]. Neki sem nagyon ment a tanulás, és neki is a házitanítója lettem. Így kezdődött. Két vagy három évig házitanítóskodtam náluk, még akkor is, amikor a KERAK-ra jártam [lásd: Kereskedelmi Akadémia]. A feleségem szokta mondani, hogy a matematikánál majdnem mindig elaludt, amikor magyaráztam neki. Egyébként jellemző volt rám, hogy a sógorom gimnáziumba járt, és latint is tanultak. Én latint nem tanultam, a tanítóképzőn nem volt. De mindig készültem előre az ő latinkönyvéből, és így tanítottam őt a latinra. Meg is tanultam sok mindent latinból az alatt az idő alatt. Nagyon rendes család volt, mindig adtak uzsonnát, adtak egy kávét, nem csak azt a húsz vagy harminc pengőt, amit a tanításért fizettek egy hónapban. Amikor Klári befejezte a kereskedelmi tanfolyamot, állásba ment, a Rákóczi úton a Hazai Konfekció nevezetű cégnél lett tisztviselő. Õsszel jöttem vissza Komádiból, és az utcán összetalálkoztam az anyósommal. Nagyon kedves volt, és mondta, hogy menjek fel hozzájuk. Fölmentem. Már voltam náluk vagy kétszer, és akkor voltak ezek a táncestélyek, és azt mondja az anyósom, hogy jöjjön maga is. Ilyen szép ruhában jöhet. Mert akkor a kendergyári nyári keresményemből csináltattam egy szép ruhát. Õ hozott össze bennünket. Nagyon szeretett engem, és én is nagyon szerettem őt, nagyon rendes asszony volt. Így kezdődött. Szép lány volt a feleségem, kedves, helyes lány volt, úgyhogy szépen lassan összemelegedtünk. Én addig csak ilyen egyszerűbb táncokat tudtam magamtól, de akkor elmentem egy tánciskolába. Amikor összeházasodtunk, lakást vettünk ki a Kisfuvaros utcában. A letéti díjat, 1200 pengőt az apósom tette le. A lakás egy épp akkor újjáépített háromemeletes házban volt, egy nagyon kedves kis utcai lakás az első emeleten. Volt egy szoba, fürdőszoba, konyha és erkély. A havi bére 160 pengő volt. Az apósom olyan anyagi helyzetben volt, hogy ki tudta fizetni az 1200 pengőt. De hát nem sokáig tudtunk ott együtt élni, mert ismét be kellett vonulnom.

Interjú adatok

Interjúalany: Tibor Forgács
Interjúkészítő neve:
Andor Mihály
Interjú készítésének hónapja:
December
Interjú készítésének éve:
2004
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

Tibor Forgács
Zsidó név:
Mose Jichak
Születési év:
1916
Születési hely:
Debrecen
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Utazó ügynök
II.világháború után:
Egyetemi tanár
Névváltozás
  • Születési név: 
    Freikind Tibor
    Névváltoztatás éve: 
    1945
    Névváltoztatás oka: 
    Asszimiláció, magyarosítás

Másik személy

Tiborné Forgács
Születési év:
1920
Születési hely:
Budapest
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Magántisztviselõ
II.világháború után:
Háztartásbeli
  • Születési név: 
    Büchler Klára Lívia
    Névváltoztatás éve: 
    1942
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság
  • Születési név: 
    Freikind Béláné
    Névváltoztatás éve: 
    1945
    Névváltoztatás oka: 
    Asszimiláció, magyarosítás

További képek ebből az országból

Grün Ignác
Hirschberg Móric és Vilmos rokonokkal
Nyaralás a Balatonnál
Glück Dezsõ
Zinner Simon
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8