Fogadás az izraeli követségen

Fogadás az izraeli követségen
+
  • Fénykép készítésének helye:
    Budapest
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
Ez a kép az izraeli nagykövetség egyik fogadásán készült, az 1960-as évek közepén. A fogadást én szerveztem meg. Én középen állok, mellettem a második feleségem, Goldtsein Sarolta. Mellette az ismert színész, Kabos László áll. A Csemege Vállalat ellátó részlegénél dolgoztam 30 évig. Úgy kerültem ide, hogy nagyon jó barátom volt nekem a Csemege Vállalatnak a vezérigazgatója, mert együtt tapostuk munkaszolgálatos időben a sarat. Egyszer megkérdezte tőlem, mennyi a fizetésem. Megmondtam, azt mondja, adom a dupláját, gyere hozzám. Így átkerültem a Csemege Kereskedelmi Vállalathoz 1953-ban mint csoportvezető, én ellenőriztem Budapesten az összes üzletet. Ez a munkakör nem volt nekem nagyon jó, mert zsidózás volt. Innen kerültem át a Csemege ellátó részlegébe. Kialakítottam magamnak egy olyan munkakört, hogy egész Magyarországon az akkreditált diplomatákat, 176 országból, én láttam el áruval. Mellette pedig 50 büfét irányítottam. Élelemmel az ő privát életüket is én láttam el. Ha szükségük volt bármiféle ínyenc dologra, akkor rajtam keresztül mindent megkaptak. Különböző magas kitüntetéseket, többnyire kormánykitüntetéseket kaptam. [Ez az állás nagyon különleges juttatásokkal járt. Olyan előnyöket jelentett, amelyek minőségileg változtatták meg az életet. Nyugati kapcsolatok, utazások, ételek stb. -- A szerk.] A második feleségemet egy össztáncon ösmertem meg Mikulás napján. Először azt gondoltam, hogy egy kis cigánylány, később megkérdeztem tőle, hogy milyen templomba jár -- mindig ez volt nekem a barátkozás alapja --, és a feleségem azt mondta, hogy ő felekezet nélküli, de zsidó, és deportálva volt. Esztergomban született. A szülők elváltak, és a nagynénikéje meg a nagymamája vette magához, ők nevelték, és fodrásznőnek tanult. 19 éves korában Auschwitzba került a nagymamával és a nagynénikével. Mengele szelektálásnál a mamát gázkamrába vitette, a nagynénikét munkára osztotta be, a feleségemet pedig elvitte a kísérleti lágerba. A feleségem soha nem beszélt a házasságunk alatt arról, hogy őrajta a Mengele kísérletezett. Mindig állapotos volt, nem tudta kihordani. 1947-ben házasodtunk össze, az esküvőnk a Csáky utcai templomban volt. Õ fodrásznő volt, de átképezte magát, és műszaki rajzoló lett. Õ rajzolta a Népstadiont.

Interjú adatok

Interjúalany: Ferenc Deutsch
Interjúkészítő neve:
Sárdi Dóra, Andor Eszter
Interjú készítésének hónapja:
December
Interjú készítésének éve:
2001
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

Ferenc Deutsch
Zsidó név:
Efraim
Születési év:
1917
Születés évtizede:
1910
Születési hely:
Vaja
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Gyári munkás
II.világháború után:
Felsõvezetõ a Csemege Vállalatnál

Másik személy

Ferencné Deutsch
Születési év:
1924
Születés évtizede:
1920
Születési hely:
Budapest
Halálozási év:
1944
Halálozási hely:
Auschwitz
Halálozási hely:
Auschwitz
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Háztartásbeli
  • Születési név: 
    Klein Irén
    Névváltoztatás éve: 
    1941
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság

További képek ebből az országból

Perlrottné Unterricht Szabina
Vakáción
Erdõs Lajosné
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8