Egy Deutsch Ferenc szervezte fogadás

Ez a kép a Rózsa Ferenc művelődési házban készült, ahova egy néptánccsoportot hívtak meg előadni. Az én feladatom volt, hogy megszervezzem nekik a díszvacsorát. A kép valamikor 1978 és 1980 között készülhetett. A Csemege Vállalat ellátó részlegénél dolgoztam 30 évig. Úgy kerültem ide, hogy nagyon jó barátom volt nekem a Csemege Vállalatnak a vezérigazgatója, mert együtt tapostuk munkaszolgálatos időben a sarat. Egyszer megkérdezte tőlem, mennyi a fizetésem. Megmondtam, azt mondja, adom a dupláját, gyere hozzám. Így átkerültem a Csemege Kereskedelmi Vállalathoz 1953-ban mint csoportvezető, én ellenőriztem Budapesten az összes üzletet. Ez a munkakör nem volt nekem nagyon jó, mert zsidózás volt. Innen kerültem át a Csemege ellátó részlegébe. Kialakítottam magamnak egy olyan munkakört, hogy egész Magyarországon az akkreditált diplomatákat, 176 országból, én láttam el áruval. Mellette pedig 50 büfét irányítottam. Élelemmel az ő privát életüket is én láttam el. Ha szükségük volt bármiféle ínyenc dologra, akkor rajtam keresztül mindent megkaptak. Különböző magas kitüntetéseket, többnyire kormánykitüntetéseket kaptam. [Ez az állás nagyon különleges juttatásokkal járt. Olyan előnyöket jelentett, amelyek minőségileg változtatták meg az életet. Nyugati kapcsolatok, utazások, ételek stb. -- A szerk.]