Domonkos Péter érettségi képe

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Budapest
    Fénykép készítésének éve:
    1938
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary

Ez a fivérem, Domonkos Péter érettségi tablóhoz készült képe 1938-ból.

Amikor a bátyám 1938-ban leérettségizett, rögtön jött az első zsidótörvény [lásd: zsidótörvények Magyarországon]. Ennek következtében, bármennyire is tehetséges volt, szóba sem jöhetett az egyetem. Először megpróbálták elhelyezni valamilyen irodai munkára, de nem nagyon lehetett rendes állást kapni abban a zsidótörvényes világban, és akkor kitalálták, nem csak a mi szüleink, a többi zsidó szülő is, hogy ipari szakmát kell tanulni. Egy villanyszerelő vállalathoz, a Neumann-féle céghez szegődött tanulónak, tanoncnak. Az érettségizett fiatalembereknek ezekben az iparokban elismerték a korábbi tanulmányokat, és csak egy évet kellett eltölteni tanoncként. 

Pétert 1940-ben behívták katonának, majd átminősítették munkaszolgálatosnak [lásd: munkaszolgálat (musz)]. 1940-ben még úgy vonult be, mint karpaszományos, de 1941-ben, ha jól emlékszem, már levették róluk az egyenruhát [A honvédelmi minisztérium 1942 márciusában adott ki rendeletet arról, hogy a zsidó munkaszolgálatosoknak a saját polgári ruházatukat kell viselni, és erre sárga karszalagot kell varrni, de sok alakulatnál már 1941 végétől elvették a zsidóktól az egyenruhát. 1942 tavaszáig nem volt általános a sárga karszalag viselése sem, de a parancsnoktól függően sok alakulatnál ezt is bevezették (R. L. Braham: A népirtás politikája. A holokauszt Magyarországon, Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 2003, 31. oldal). -- A szerk.]. 1942 nyarán jelezte, hogy vagonírozzák, és viszik őket a frontra. Egyenesen a doni pusztulásba vitték. Utoljára 1942-ben, az elutazás előtt tudtam még vele beszélni. A határról még küldött egy lapot, amiben azt írta, hogy jól vagyunk. Soha többé nem jött semmiféle papír tőle, csak a pár soros értesítés apámnak: "Értesítjük, hogy Domonkos Péter kiseg.mu.szolg. aki az 1919. évben Budapesten született, anyja neve: Rózsa Gabriella, 1943. január hóban Márkinál meghalt és a helyszínen eltemették." [Föltehetően az ukrajnai Zsitomir járásbeli Marki településről van szó. -- A szerk.]

Interjú adatok

Interjúalany: István Domonkos
Interjúkészítő neve:
Andor Mihály
Interjú készítésének hónapja:
December- Január
Interjú készítésének éve:
2004-2005
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

Péter Domonkos
Születési év:
1919
Születési hely:
Budapest
Halálozási év:
1942
Halálozási hely:
Ukrajna
Country of death:
Marki
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Villanyszerelő

További képek ebből az országból

S. Andrásné kislányát sétáltatja
Vakáción
Váradi Richárdné édesanyjával és bátyjával
Vágó Istvánné édesanyja
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8