A kép 1955-ben készült, Sydney-ben, és anyámat, Molnár Miklósné, született Katz Irént ábrázolja.
Anyai nagyapám, Katz Mór 1877-ben született Hajdúszováton [Hajdú vm.], és 1952-ben halt meg Budapesten. Szobafestő-mázoló volt a mestersége. Nagyanyám, Pollák Amália 1880-ban született Vekerden [Bihar vm.], és 1954-ben halt meg Budapesten. 1901-ben házasodtak össze, öt gyerekük született, az első anyám, 1902-ben.
Anyám csak elemi iskolát végzett. Borzasztó szegények voltak. A nagyanyám állandóan beteg volt, a nagyapám soha nem volt otthon. Anyám nevelte a négy kisebbik testvérét. Egy lányt és három fiút. A nagyapám könnyelmű ember volt, legalábbis nekem azt mondták.
A szüleim úgy ismerkedtek meg, hogy egy házban laktak a Vörösmarty utcában. 1929-ben házasodtak össze, 1931-ben születtem én, 1937-ben Péter öcsém és 1945-ben Jancsi. Anyám háztartásbeli volt, de néha-néha bement az üzletbe segíteni, karácsonykor vagy húsvétkor, amikor nagyobb volt a forgalom.
1950-ben a második sikertelen disszidálás kísérlet után 3 év 8 hónap börtönt kapott, amiből 2 év 6 hónapot le is ült. Kalocsára került a női börtönbe, és a börtön varrodájában dolgozott.
1956-ban az egész család utánam jött Ausztráliába. Anyám először apósom ruhagyárában dolgozott, aztán Péter öcsém milk barjában főzött magyaros ételeket.
Később már nem kellett dolgoznia.
1989-ben halt meg , a sydney-i zsidó temetőben van eltemetve.
Molnár Miklósné
Megosztás
Photos from this interviewee
Centropa Collection acquired by USHMM
The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC.
USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.
Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.