Molnár Tamás apja, Molnár Miklós az I. világháborúban

Ez a kép az első világháború idején készült. Apám az álló sorban jobbról az ötödik, sapkában és prémes mentében. Apám 1898-ban született. Elemibe járt és polgári iskolába. A polgári után cukrászinasnak adták. Aztán később cukrászmester lett. 1939. december 18-án tette le a cukrászipari mestervizsgát a budapesti mestervizsgáló bizottság előtt. Az első világháborúban katonáskodott. Nagy magyar volt, és nagyon büszke volt arra, hogy katona volt. Első világháborús emlékeket nem mesélt, de azt tudom, hogy nem volt rossz dolga. Nem volt olyan helyen, ahol sokat lőttek. Nem tudom, milyen alakulatnál volt, csak azt, hogy a fronton nem volt. Egyszerű katona volt, nem volt semmi rangja. Akkora magyar volt, hogy 1938-ban újságcikket írt, ami megjelent az édességipari szakmai lapban. Pontosan már nem emlékszem rá, de arról írt, hogy a zsidóknak mennyire kell szeretni az országot, és inkább magyarok legyenek, mint zsidók. Később, amikor már egy kicsit több eszem volt, és gondolkodtam ezen, soha nem tudtam megérteni, hogy lehet valaki ilyen nagy magyar, de erről valahogy soha nem beszélgettünk. Amikor bejött a második zsidótörvény, nem vették el a boltot, és nem kellett stróman sem. Talán azért, mert apám katona volt, nem tudom.

Centropa Collection acquired by USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. 

USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.