Az első világháborúból küldte haza ezt a képet az édesapám, Zinner Simon. A bal oldalon álló katona ő. A kép 1916-ban készült. Az apám az első világháborúban a k. u. k., a Monarchia hadseregének [lásd: hadsereg az Osztrák--Magyar Monarchiában] katonájaként szolgált. Gépkocsivezető lévén a tankosoknál szolgált. Tehergépkocsit vezetett a katonaságban, és ezt hasznosította utána a polgári életben is. Sofőrként helyezkedett el. A gépjármű-vezetői igazolványa az 5. számot viselte. Abban az időben nagyon kevesen tudtak gépkocsit vezetni.
Az apám sofőrködött, nagyon jó állása volt, abban a viszonylatban, mikor kétszáz pengő havi fixről beszéltek, az apámnak háromszáz pengő fizetése volt, amiből nagyon jól meg lehetett élni. Így nagyon jó körülmények között éltünk, apám ugyanis a Leszámítoló Bank vezérigazgatójának, Kádár Gusztávnak a sofőrjeként dolgozott. Nagyon jó főnöke volt az apámnak, nagyon tisztelte, becsülte őt. Kádár Gusztáv a család barátja maradt apám korai halálát követően is. Édesanyám neki köszönhette, hogy egy tejbolt vezetését bízta rá. Mindkettőjük anyanyelve magyar volt. Apám hirtelen, 1932-ben halt meg. Tíz éves voltam akkor.
Zinner Simon
Megosztás
Photos from this interviewee
The Centropa Collection at USHMM
The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.
Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC".
Please contact collection [at] centropa.org (collection[at]centropa[dot]org).
