A képen az öcsém, Wieder Andor látható. A kép 1947-ben készült, Párizsban. Hátoldalán ez olvasható: '1947 XI. Hámi [Cháim] Párizsból'
Andor volt a negyedik gyerek a családban, 1923-as volt. Zsidóul úgy hívták, hogy Cháim, magyarul pedig Andornak. Becenevén Hámi. 1938-ban, amikor a magyarok bevonultak Munkácsra, még csak tizenöt éves volt.
Andor sorsa így alakult: a háború alatt munkaszolgálatos volt Ukrajnában. Utána 1945-ben, azt hiszem, júniusban vagy júliusban Prágán keresztül eljött ide, Munkácsra. Itt volt négy vagy öt napig, nem tetszett neki semmi. Akkor még a szovjet hatalom csak az elején volt, akkor még lehetett menni, a határok nem voltak lezárva. És visszament Prágába, összetalálkozott Kálmánnal, a bátyánkkal. Akik visszajöttek zsidók, egy helyen éltek Prágában, ahol támogatták őket, ott találkoztak ők is.
Prágából Kálmán, Andor és Mendel, a legidősebb bátyám Párizsba ment, és onnan mindhárman kivándoroltak Izraelbe [Akkor még: Palesztina. Izrael Állam 1948 májusában alakult meg. -- A szerk.]. Andor és Kálmán 1948--1949-ben az izraeli hadseregben harcoltak az arabok ellen [lásd: 1948-as függetlenségi háború Izraelben]. Andor meg is sérült, most is érzi néha a sérülést, a térdében volt egy golyó.
Andor később Izraelből Brüsszelbe került. Izraelben élt egypár évig mint nőtlen, de utána megismerkedett egy lengyel származású zsidó nővel, aki Brüsszelben lakott, és Izraelben volt éppen a szüleivel vendégségben. Megismerkedtek, és Andor oda nősült, Brüsszelbe.
Ma a testvéreim közül egyedül Andor él. Brüsszelben lakik, ott van családja, gyerekei.
Wieder Andor
The Centropa Collection at USHMM
The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.
Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC".
Please contact collection [at] centropa.org (collection[at]centropa[dot]org).