Szécsi Endre az első világháborúban

Szécsi Endre az első világháborúban

Ez a kép a második férjemről [Szécsi Endre] készült 1918-ban, az első világháború alatt. Neki is be kellett vonulnia persze, hiszen 1898-ban született. A második férjemet Dolfi nagybátyámon [Weisz Adolf] keresztül ismertem meg, aki textilhulladék-kereskedő volt. A második férjem előző szakmája is textilhulladék-kereskedő volt. Egyszer odaküldött a nagybátyám a Szécsihez, üzent neki valamit. Ő itt lakott, a Katona József utcában. Én vittem az üzenetet, ő belém szeretett, és attól kezdve járt ide hozzám. Utólag mesélte, hogy sokszor itt, a kapu alatt sétált, és várta, hogy meglásson. És ha épp kijöttem, akkor úgy tett, mintha véletlenül járna erre. Egy hosszú barátság volt, 1945-ben ismertük meg egymást, és 1975-ben házasodtunk össze. Addig csak összejártunk. Érdekes, hogy végül is miért döntöttünk a házasság mellett. Az ő édesanyja miatt, aki mindig mondta, hogy miért nem házasodunk össze. Nagyon megszeretett engem az édesanyja. Endre is volt munkaszolgálatban, de aránylag ügyesen megúszta. Nyíregyháza környékén volt valahol, és volt még Szentendrén is. Később megszökött a munkaszolgálatból, és Jugoszláviában beállt a partizánok köze. Ott szabadult fel. Nagyon sokszor, majdnem minden este ott vacsoráztam náluk. Endre textilhulladékkal foglalkozott egy darabig még a háború után is. Aztán államosították őket. Utána lett tisztviselő, a Deák Ferenc utcában dolgozott egy vállalatnál, árelemző volt. Onnan ötvenhárom éves korában nyugdíjazták. Nem bírt tétlen lenni, így később kötéssel foglalkozott. Volt egy kötőgépe a lakásában, és pulóverokat, kardigánokat kötött. Voltak vevői és üzletek is, akiknek szállított. A mamájával lakott, aztán mikor szegény meghalt, akkor egyedül. A nővére másik lakásban lakott. Összevesztek, de én nagy nehezen rá tudtam beszélni, hogy egy élő testvére van, azzal legalább beszéljen, és akkor kibékült vele. De nem volt az a barátság köztük. Endre anyukája háztartásbeli volt, az apukája kötélkereskedő volt a Dessewffy utcában. Még a háború előtt meghalt, ha jól emlékszem. Én nem ismertem. 1974. szeptember tizenkilencedikén volt az esküvőnk. Akkor már itt lakott persze, nálam. És 1979-ben halt meg.
Open this page