Ez a második feleségem. Az 1970-es évek közepén készülhetett ez a kép Balatonszéplakon.
Volt egy szabadalmam. Abból a szabadalmi pénzből sikerült nyaralót vennem, meg kocsit venni. Előtte is lehetett volna kölcsönt felvenni, de az szép pénz volt. Balatonszéplakon van a nyaralónk.
A második feleségem az Építésügyi Minisztériumban dolgozott, a Nemzetközi Kapcsolatok osztályán előadó volt. Nem sikerült jól a házasság, de aztán született egy gyerek, és ugye feleséget ott lehet hagyni, gyereket nem. Nem hagytam ott a gyereket, csak folytattam egy önálló életmódot. Azóta már én kezelem a pénzt.
A második feleségem, K. Zsuzsa keresztény. Az apjáról mindig feltételeztem, hogy zsidó. Ő tagadta. Erdélyből jött, és azt mondta, hogy ő azért beszél zsidóul [Azaz jiddisül -- A szerk.], meg tud kifejezéseket, mert a társa zsidó volt, és ott tanulta meg. Ő katonatiszt volt, és azt állította magáról, hogy keresztény. Először a második feleségem szüleivel is együtt laktunk. Kispesten volt házuk, és ott laktak a feleségem nővéréék is a férjével, aztán a gyerekükkel. És nemigen jöttünk ki egymással. És akkor szétköltöztünk. A feleségem szerzett egy lakást a minisztériumon keresztül, az öregeknek én csináltam egy emeletráépítést, és a sógoromék a nővérével megkapták azt a lakást, amit cserébe kaptunk a pénzen felül ezért a házért. Egy szoba, egy belépő teakonyha, nem volt több a lakásunk. Ott ketten laktunk a feleségemmel. És a gyerekszülés előtt sikerült szintén a minisztériumon keresztül egy lakótelepi kétszobás lakást kapni Óbudán -- ott született a gyerek --, amit aztán az én pénzemmel elcseréltünk, ugyanabban a házban egy háromszobás lakásra. Jelenleg is ott lakunk.
Surányi Györgyné
The Centropa Collection at USHMM
The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.
Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC".
Please contact collection [at] centropa.org (collection[at]centropa[dot]org).