Schwartz László

Schwartz László
+
  • Fénykép készítésének éve:
    1943
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Ukraine
Ez az első férjem munkaszolgálatban 1943-ban. Az első férjemet Schwartz Lászlónak hívták, aztán Sólyom László lett belőle 1949-ben. 1921-ben született, pesti volt. Kitanulta a szabóságot, de nem ment vele semmire. Aztán a háború után orvos lett. Egy fantasztikus fejű ember volt, letette egy évvel rövidebb idő alatt az egyetemet, mint ahogy kellett, kitűnő eredménnyel. Pesten volt az Idegklinikán. [1944-ben] volt egy olyan fölkapott hír, hogy a lányokat elviszik, az asszonyokat nem. Volt egy nagy szerelmem, akkor gyorsan megesküdtünk. Zsidó fiú volt, de csak polgári esküvő volt. Kapott egy hét szabadságot -- akkor munkaszolgálaton volt --, akkor elvitték. [A háború után] nekem volt egy úgynevezett társbérleti szobám közel a szüleimhez, a Népszínház utcában, de ott már nem laktunk együtt a férjemmel, Lászlóval, mert akkor már elváltunk. Elmúlt ez a kényszerszerelem, és 1945-ben, azt hiszem, elváltunk.

Interjú adatok

Interjúalany: Györgyné Preisz
Interjúkészítő neve:
Sárdi Dóra
Interjú készítésének hónapja:
October
Interjú készítésének éve:
2001
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

László Sólyom
Születési év:
1921
Születési hely:
Budapest
Halálozási év:
1966
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Szabósegéd
II.világháború után:
Orvos
Névváltozás
  • Születési név: 
    Schwartz László
    Névváltoztatás éve: 
    1949
    Névváltoztatás oka: 
    Asszimiláció, magyarosítás

További képek ebből az országból

Bernstein Sándor és Róza üzlete
Moskovics Iván
Velkei Sarolta István fiával

További életrajzok ebből az országból

glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8