Farkas Miklósné

Farkas Miklósné
+
  • Fénykép készítésének helye:
    Budapest
    Fénykép készítésének éve:
    1944
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
Ez az anyám (középen) a csillagos házban 1944-ben. Édesapámat elvitték munkaszolgálatra. Először behívták, de egy-két nap után visszajött. Aztán utána nem vitték el, akkor együtt voltak a szüleim a csillagos házban. Szóval együtt vészelték át. Engem elvittek, mert az Erkel utcában volt egy kis családi divatáruüzlet, de akkor már nem lehetett zsidónak üzlete, hanem volt apámnak egy régi ügyfele, akit szintén Farkasnak hívtak, keresztény, és avval együtt csinálták ezt. Stróman, úgy hívták akkor. Az bújtatott, amikor már volt az, hogy elkezdték gyűjteni a zsidó lányokat, hogy elviszik. És akkor volt egy olyan fölkapott hír, hogy a lányokat elviszik, az asszonyokat nem. Volt egy nagy szerelmem, akkor gyorsan megesküdtünk. Zsidó fiú volt, de csak polgári esküvő volt. Nem sokkal az esküvőm után, elkezdték begyűjteni az asszonyokat, ugyanúgy, mint a lányokat. S akkor elmentem oda, a boltba, és a stróman elbújtatott. Novemberben el kellett hagyni a csillagos házat, és én mondtam, hogy egy napra hazamegyek, segítek anyunak csomagolni, aztán majd jövök vissza. Pont akkor jöttek a nyilasok, és akkor már nem lehetett visszamenni. Akkor elkerültem, a szokásos út: téglagyár, Kópháza, Waldhausen, Günskirchen. Welsben [Az ausztriai Welsben munkatábor volt, amely a mauthauseni koncentrációs táborhoz tartozott. -- A szerk.] szabadultam.

Interjú adatok

Interjúalany: Györgyné Preisz
Interjúkészítő neve:
Sárdi Dóra
Interjú készítésének hónapja:
October
Interjú készítésének éve:
2001
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

Miklósné Farkas
Születési év:
1893
Születési hely:
Kállósemjén
Halálozási év:
1957
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Háztartásbeli
II.világháború után:
Háztartásbeli
Névváltozás
  • Születési név: 
    Strausz Szerén
    Névváltoztatás éve: 
    1920
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság

További képek ebből az országból

Preisz Miklós és Miklósné esküvõi képe
Andai Ernõné egy darabban
Gömöri Géza a Statisztikai Hivatal tanáraként
Erdõs Béla és testvérei
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8