Schiller Blanka, testvérével Schiller Antallal

Schiller Blanka, testvérével Schiller Antallal

A képen anyám Schiller Blanka, és testvére Schiller Antal látható.
 
Anyámat Schiller Blankának hívták. Győrben született 1894-ben. A család neológ volt. Négy elemit, aztán polgárit végzett Győrben. A papám is, és a mamám is polgáriba járt, más végzettségük nem volt. Nem tudták a szülők fizetni akkor az iskolát. A fiúk bementek különböző kereskedők mellé, és ott tanulták meg a szakemberek mellett mesterséget. Anyám nővére a Hermina, aki nem volt édestestvére, jóval idősebb volt nála. Hermina a férjével, Herzog Józseffel, aki kereskedő volt Pálfán lakott. Hermináék nagyon vallásosak voltak. Mivel nem volt gyerekük, úgy döntöttek, hogy anyámat magukhoz veszik. Anyámék sokan voltak, így a nagymamának ez nagy megkönnyebbülés volt, hogy Hermináék magukhoz vették anyámat. Amikor anyám elkerült Pálfára, nagyon jól élte ezt meg, mert a testvére és a sógora gyerekének fogadták be. Ezt nem anyám döntötte el, de azt hiszem, hogy azért megkérdezték tőle. Olyan tizenéves lehetett ekkor. Mennyi volt a korkülönbség közöttük azt nem tudom, de sok volt, és Hermina, mint lányát nevelgette anyámat. Megállapodtak a nagymamával, hogy ők fogják kistafírozni és férjhez adni. Hermina az 1920-as években meghalt. A férje ott maradt Pálfán, ő az 1920-as évek végén halt meg.
 
Antal nagyon tehetséges volt. Óriási érzéke volt a képzőművészethez, és a szőnyegekhez is. Rengeteget olvasott, és képezte magát, teljesen autodidakta módon. 1922-ben nősült, Singer Olgát vette feleségül. Olga Sopron környékéről származott. Följöttek Budapestre, és itt laktak a Népszínház utcában. Anti bácsi nem tudom, hogyan, de rögtön elkezdett egy Radó nevű régiségkereskedőnél dolgozni. Nagyon sokat kínlódott szegény, mert Radóéknak nem ment jól. Nehezen éltek, adósságaik voltak. Anyámék is segítették őket abban az időben. Ez a nagy világválság idején volt. Ezért ő kiment a Károllyal, a nem édestestvérrel az 1930-as években Brazíliába, Rióba. Kávéval akartak kereskedni. Nem volt ott sokáig. Visszajött, mert nem jött össze a dolog. Később már azonban nagyon jól ment neki. A családját nem vitte ki Brazíliába, egyedül ment. A későbbi jólét a műkereskedésből volt. 
Open this page