A Márkus jégpályán

A Márkus jégpályán

A képen Sebes Magda barátnőmmel vagyok látható, a Márkus jégpályán.
 
A legkedvesebb barátnőm nem iskolatársam volt, hanem a házban lakott. Sebes Magda volt a neve. Ő is zsidó lány volt.  Meghaltak a szülei a háború alatt, mindkét szülőjét deportálták. A mamájának a Práter utcai házban egy ruha szalonja volt. Tulajdonképpen ez egy varroda volt, női ruhákat varrtak. A Magda idősebb lánytestvére segített az anyjának. A férje pedig könyvügynök volt. 1940-ben elköltöztek a József Körútra, mert ott egy nagyobb lakásba mentek a szalon miatt. Volt a mamának egy agglegény testvére, aki nagyon szerette őket, és így akarta őket támogatni. Az ő segítségével tudták a nagyobb és szebb szalont megnyitni. A papát 1943 körül, behívták munkaszolgálatra. A mama és a lánya elmentek egy hadiüzembe varrni, és onnan deportálták őket. A Magda meg itt maradt kislányként, valahol itt kallódott Budapesten, amennyire én emlékszem. A háború után kerestük őket, meg ő is minket, és egy nagynéni révén vissza tudott költözni a József Körútra. Dolgozott egy cipőüzletben, és elég zűrös férfikapcsolatokba bonyolódott. Nagyon nehezen dolgozta azt fel, hogy teljesen egyedül maradt. Gyerekként együtt jártunk korcsolyázni, egy magánjégpályára, ami a Múzeum Körút sarkán volt. Márkus jégpálya volt a neve. Amikor apámmal ment a család kirándulni, volt, hogy a Magda is jött velünk. Például voltunk együtt Esztergomban. A Magda nagyon fiatalon, 30 éves korában leukémiában meghalt. 
Open this page

Centropa Collection acquired by USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. 

USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.