Rónai Mihály András 10 éves korában

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Budapest
    Fénykép készítésének éve:
    1923
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
    Name of the photographer / studio:
    Rónai Dénes
Rónai Mihály András [1913-1992] kábé 1923-ban. Ezt a képet nagybátyja, Rónai Dénes fotóművész készítette.
 
Férjem a Lovag utca 20.-ban született, 1913-ban. József Attila a szomszédjukban lakott. Azért lett a Mihály András, mert a Mihályt akarták, az már családi tradíció volt, többen is voltak, de az apját így hívták, és zsidóknál nincs az, hogy ifjabb -- úgy tudom legalábbis. Szóval ez nem írói fölvett név. Még valahol írja is az egyik önéletrajzban, hogy ez cifra, faramuci, hogy kettős. A Mityu becenév végleg rajta ragadt. Amikor már híres volt, az egész város ismerte ezen a néven. 
 
Édesapja állatorvos, novellista, édesanyja doktor Hauser Emma nagyon ismert nőgyógyász volt. Mabi-orvosként a lakásán rendelt, fél Budapest dolgozó női jártak őhozzá. Volt egy specialitása azoknak, akik évekig nem tudtak szülni. Mindenhol nagyon szerették őt. Ha valamit hivatalban el kellett intéznünk, és együtt mentünk a férjemmel, rögtön el volt intézve minden Hauser Emma fiának.
 
Mityu már ötéves korában olvasott, és be is íratták akkor iskolába. Mindig az első volt. Elemiben is, gimnáziumban is. Nagyon jó nevelést kapott, zenét tanult, sok nyelvet beszélt.
 
 

Interjú adatok

Interjúalany: Marianne Gábor
Interjúkészítő neve:
Bihari Józsefné
Interjú készítésének hónapja:
Február- December
Interjú készítésének éve:
2005-2006
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

Mihály András Rónai
Zsidó név:
Mordechaj Léb Méir
Születési év:
1913
Születési hely:
Budapest
Halálozási év:
1992
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Költő, műfordító, publicista
II.világháború után:
Költő, műfordító, publicista

További képek ebből az országból

Hámos Imréné ketubája
Czitrom László és Fischer Ilona ketubája
Preisz Gyula és Gyuláné eljegyzési képe
Az új család
Weisz Lajosné a dunai strandon
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8