Rév Lajosé külügyi intézeti bizonytványa

Rév Lajosé külügyi intézeti bizonytványa

A Magyar Külügyi Intézet Külpolitikai és Diplomáciai Tanfolyama
 
BIZONYÍTVÁNY
 
A Magyar Külügyi Intézet Igazgatósága ezennel igazolja, hogy
Földes Ilona
aki 1920 évi  .......hó............nap  Budapesten született,
magyar nemzetiségű, az 1945/46-tól 1946/47-ig tartó tanfolyamot
jeles eredménnyel elvégezte.
A tanfolyam tanulmányi rendje a következő tárgyakat foglalta magába:
                          Nemzetközi köz, magán- és büntetőjog
                          Diplomáciai történelem
                          Aktuális külpolitikai és világgazdasági problémák
                          Nemzetközi szociálpolitika
                          Világgazdasági problémák
                          Közgazdaságtan, különös tektettel a kereskedelem- és vámpolitikára
                          Magyar társadalomtörténet
                          Társadalmi lélektan
                          Külügyi köigazgatás ás protokoll
                          Politikai és gazdasági földrajz
 
Budapest, 1947 év június 28.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A felszabadulás után rögtön beléptem a pártba, mert az embert nagyon radikalizálta az, ami történt. Volt valami tartalékunk, abból éltünk. Például volt egy brilliánsgyűrűm, azt odaadtam 5 kiló krumpliért. Közben jegyzőkönyvet vezettem a Nemzeti Bizottságban, dolgoztam tolmácsként itt-ott. Már nem emlékszem a részletekre, de tudtam idegen nyelveket. Ez persze inkább társadalmi munka volt. Volt egy jó barátnőm, akinek a férje a Külügyminisztériumban volt, később washingtoni követ lett. Ő beprotezsált, így a Külügyminisztériumban kötöttem ki. Annyiból nem volt rossz, hogy ott csupa olyan ember volt, aki nyelveket tudott, többnyire emigrációból jöttek haza, és sokukkal nagyon jóban voltam. Aztán jött a Rajk per, ugye Rajk volt a külügyminiszter, és mindazokat, akikkel jóban voltam, lecsukták. Sokkal később, amikor már férjnél voltam, találkoztam velük. Például az egyik, Gyöngyösi István, aki egy erdélyi kisnemesi családból származott, apja ügyvéd volt, és ő is jogász volt, egyébként az Egyesült Izzónál volt valamilyen vezető beosztásban, és onan került a külügybe. Kíválóan okos, szellemes, liberális, baloldali ember volt. Vele harminc évig jártunk össze, halálig. Van egy valaki, akivel még mindig összejárunk, de nem olyan régen fedeztük fel egymást, mert amikor kiszabadult, akkor kiment Amerikába, de most visszajött, és összejövünk. Amikor ezeket és még sok mindenkit lecsuktak, akkor ott nagyon megváltozott a klíma. Egyszer voltunk, akkor már a férjemmel, a külügyi üdülőben, és ott volt a prágai vagy pozsonyi konzul, aki egy jó ötvenes férfi volt, és volt egy ötéves kislánya. Valaki kérdezte, hogyhogy magának ilyen kis gyereke van. Azt mondta, hogy azért, mert 44-ben az egész családom meghalt. És akkor egy nagykövet felesége: Ne mondja, és miben? A nagykövet talán egy kicsit tájékozottabb volt, de a felesége egy sült paraszt volt. De még akkor is, hát falun is tudták, hogy mit történt itt. 
 
A külügyben kezdetben titkárnői feladatokat láttam el. Később az volt a beosztásom, hogy volt egy Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya, és ott voltam ügyintéző. Ha valamelyik író mondjuk Svájcba utazott, akkor nekem kellett intézkedni, írni az ottani szervezetnek. Én erre már nem is emlékszem, mert annyira utáltam. Szóval hivatali munka volt. Ott dolgoztam 1957 januárjáig. Nem akartam ott maradni, nem éreztem magam hivatalnoknak. Meg tudtam csinálni, amit kellett, de nem értettem a külpolitikához. 
 
Open this page