Népszámlálási lap 1808-ból

Népszámlálási lap 1808-ból

Ez a papír az 1808-as népszámlálás egy lapja, ahol az ükapám, Schosberger Ábrahám mint kiskereskedő van feltüntetve. Az újvidéki múzeumban találtam rá erre a lapra. 
 
Az első információ a családomról ükapámról, Schosberger Ábrahámról van, aki 1779-ben született. Nem tudom, hogy hívták a szüleit, de úgy gondolom, ők is Újvidéken éltek. Az 1808-as népszámlálásnál Ábrahámot kiskereskedőként (latinul: sacarisus) jegyezték be, akkoriban így nevezték a házalókat. Ábrahám felesége, Feith Fáni Bugyiról való. Érdekes, hogy a két család között (Schosberger és Feith) négy generáción át kötöttek házasságot. Ábrahám és Fáni gyerekei Móric, Nátán, Lázár és Cili. 
 
A szabadságharc alatt, Újvidék 1849. június másodikai megtámadásakor egy gránát eltalálta azt a házat, ahol Ábrahám lakott, és végzett vele. Minthogy akkor Ábrahámot nem tudták temetőben eltemetni, a családja beletette egy mosóteknőbe, és a fás csűrben temette el. Fáni ükanyám a családjával együtt Bugyira menekült a szüleihez, és ott maradt körülbelül egy évig. Amikor aztán a család visszatért Újvidékre, a néhai Ábrahámot exhumálták, és eltemették az újvidéki zsidó temetőben. A sírkövén egy kancsó van, a levita nemzetséghez való tartozása jelképeként.
 
Open this page

Centropa Collection acquired by USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. 

USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.