Lóránt Istvánné kislányként apjával és nagynénjével

Lóránt Istvánné kislányként apjával és nagynénjével

Ez a kép 1935-ben vagy 1936-ban készülhetett a Rózsák terén. A fiatal nő a jobb oldalamon az anyám húga, Svéd Magdus, aki szülésznőnek készült, és nálunk lakott. Magdus nagyon csinosan van öltözve, szép szőrmekabát, kalap és egy fehér galléros ruha van rajta. A kezében kesztyű és szép retikül. Látszik, hogy nagy szeretettel fognak engem az apámmal együtt. Magda néném nálunk lakott a kisszobában, amikor szülésznőnek tanult. Magda 1914-ben született. A vőlegényét egy héttel az esküvőjük előtt vitték el a németek, Jungreisz Tivadarnak hívták, és úgy nézett ki, mint József Attila. Magdus a háború alatt vöröskeresztes ápolónőként dolgozott. Negyven évvel később egy túratársához ment férjhez. Magdusnak három szakmája volt: gyermekgondozó, szülésznő és ideggondozó. Nyugdíjazásáig kórházban volt szülésznő, utána hetvenéves koráig egy ideggondozóban dolgozott. 2003. szeptember 28-án halt meg, 90 éves korában. Gyerekkoromban a templom háta mögött [a Rózsák terén álló templomról van szó], a Munkás utca 6-ban laktunk. Nagyon rendes volt, munkásemberek laktak ott. Kétszoba-konyhás lakásunk volt. Az utcai szobában fehér bútor volt: egy háromajtós szekrény, egy tükrös asztal és egy vaságy. Az udvarra néző kisebbik szobában egy rézgombos vaságy és egy sezlon volt. Amikor nálunk lakott Magda, akkor a kis szobában az ágyon aludtak a szüleim, én meg a sezlonon. A vécé a folyosó végén volt a sarokban. Nem volt spájzunk, hanem a konyhaszekrény mellett volt két tízliteres bödön, amiben az anyám a libazsírt, mikor libát vett, kisütötte, mert mi csak azzal főztünk.
Open this page

Centropa Collection acquired by USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. 

USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.