Kerekes Bözsi vakáción

Kerekes Bözsi vakáción

Anyám testvére, Bözsi Abbáziában vakáción. Bözsi 1897-ben született. Férjhez ment elég fiatalon, de gyereke soha nem volt. Időnként besegített a nagypapánál az üzletbe. Anyámnak három testvére volt. Két lány és egy fiú. A fiút Jenőnek hívták. 1890-ben született. És 1913-ban kiment egy évre tanulmányútra Amerikába. Nem tudom, mit tanulmányozott, de az tény, hogy kint maradt, szóval kivándorolt, és ott kávéháza lett, ahol saját maga hegedült gyönyörűen. Jenő még itt tanult hegedülni. A színiakadémiára járt, színész akart lenni. Kint aztán megnősült, elvett egy nyírségi magyar lányt, a Helént, és két gyönyörű gyereke lett. Jenő még a háború előtt, amikor ő már talán érzett valamit, de mi itthon még nem tudtunk semmit, küldött mindannyiunknak hajójegyet Amerikába. Azt szerette volna, ha az egész családja kimegy hozzá. A Kerekes nagymama azonban azt mondta, hogy ő nem hagyja itt a szülei sírját. Igen, és akkor az egész család itthon maradt. Anyám másik lánytestvérét Idának hívták. Ő 1893-ban született. Jó házasságban éltek, egy lányuk született [Fábián Éva].
Open this page