Bence Miklósné

Bence Miklósné
+
  • Fénykép készítésének helye:
    Budapest
    Fénykép készítésének éve:
    1943
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
    Name of the photographer / studio:
    Leichtner Erzsébet
Ez én vagyok 1943-ban. Az első munkahelyem az Elektromos Motorgyár volt a Csengery utcában, az irodán dolgoztam. Ezt úgy nyertem el, hogy hirdetésre jelentkeztem, behívtak egy képességvizsgáló intézetbe, s ott elnyertem az állást mint első helyezett. A háborúig voltam itt, akkor a zsidótörvény [lásd: zsidótörvények Magyarországon] miatt elbocsátottak. A mi házunk nem lett csillagos ház, és a Csáky utca 9. lett kijelölve. Júniusban beköltöztünk, júliusban 2-án jött egy szőnyegbombázás, és minden tönkrement. Örültünk, hogy a pincéből ki tudtunk jönni. Onnan mentünk a 40-be, mert az anyósomék ott laktak, és együtt akartunk lenni. Volt a Széna téren egy szanatórium, föladtak hirdetést, hogy befogadnak menekülteket. Olvastuk ezt a hirdetést, és Miklóssal [Bence Miklós, a férj; a Centropa vele is készített interjút. -- A szerk.] úgy határoztunk, hogy költözzek oda. Én egy ilyen kis táskával beköltöztem mint Földes Erzsébet. És a második este bejött hozzám egy férfi, elkezdett velem beszélgetni, káderezett, hogy ki vagyok, mi vagyok. És én akkor másnap mondtam a Miklósnak, hogy én mindent itt hagyok, és elmegyek innen. Elmentem, és soha többet nem mentem vissza., és inkább visszamentem a csillagos házba. És azon az éjszakán -- ezt már a felszabadulás után tudtuk meg, hogy ez a Bucsányi szanatórium, amelyik abból élt, hogy odacsalogatott a hirdetéssel zsidókat, akik vittek oda aranyat meg mindent --, amikor megtelt, odahívták a nyilasokat, és mindenkit kinyírtak.

Interjú adatok

Interjúalany: Miklósné Bence
Interjúkészítő neve:
Sárdi Dóra
Interjú készítésének hónapja:
Április
Interjú készítésének éve:
2001
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

Miklósné Bence
Zsidó név:
Eszter Rochl
Születési év:
1918
Születés évtizede:
1910
Születési hely:
Budapest
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Könyvelõ
II.világháború után:
Vezérigazgatói titkárnõ
Névváltozás
  • Születési név: 
    Weschler Veronika
    Névváltoztatás éve: 
    1944
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság
  • Születési név: 
    Braun Miklósné
    Névváltoztatás éve: 
    1945
    Névváltoztatás oka: 
    Asszimiláció, magyarosítás

További képek ebből az országból

Izsák Károly munkaszolgálatban
Engelmann György és Kornélia
Bihari Lajos ajánlólevele
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8