A Holló család Hévízen

Hévízi nyaralás 1947-ben. Balról én vagyok az első, mellettem apu, anyám, utána Holló Ottó, apám bátyja és a felesége, Ilona, aki nem zsidó. 
 
Rendszeresen nyaraltunk. Kisgyerekkoromban Nagymaroson, Budakeszin nyaraltunk. A felszabadulás után meg voltunk nyaralni Hévízen, meg mentünk Balatonlellére. 
 
1949-ben érettségiztem, akkor jelentkeztem a közgazdasági egyetemre, ahova nem vettek föl, mert kispolgári származású voltam hivatalosan, de egyébként nagyon gyenge felvételi dolgozatot írtam. Ez volt 1950-ben, és az volt a felvételi téma, hogy "Kossuth vagy Széchenyi?", tessék ezt elképzelni! Nagyon érdekes volt, hogy egy közgazdasági egyetemen ez volt a felvételi téma. Nem vettek fel, és akkor egy jó ideig ebben maradtam, és elmentem dolgozni. És hosszú-hosszú idő után elmentem a külker főiskola levelezőjére, és azt végeztem el. Akkor már felnőtt voltam, de jól tettem. 
 
Anyámék 1950 körül váltak el, és anyám, aki addig háztartásbeli volt, nehezen ment el dolgozni, és csak különböző alkalmi munkái voltak. Először elmentem tisztviselőnek a Szabolcs utcai kórházba, mert az első férjemnek -- akit én akkor már ismertem a húgán, az én gimnáziumi osztálytársnőmön keresztül -- a nagybátyja ott volt gazdasági igazgató. Így én oda kerültem mint tisztviselő. Akkor onnét -- már nem tudom, hogyan -- 1950-ben átkerültem a MOKÉP-hez [Mozgóképforgalmazási Vállalat], ott műsorbeosztó voltam. A műsorbeosztó osztotta be az országban lévő normál és keskeny (akkor még volt ilyen) moziknak a műsorát, általában egy  hónapra előre. Egy-egy megye volt a területünk, így én például eleinte Vas és Zala, majd Somogy megye, végül Pest megye moziinak a műsorát intéztem. Egy moziműsor a játékfilmből, az úgynevezett kísérő filmből, ami egy rövidfilm volt, és híradóból állt. Minden héten megkaptuk az a heti új (külföldi -- ami főleg szovjet és szocialista volt --, valamint magyar) filmek megjelenését, hogy hány kópiában forgalmazzák. A filmeket természetesen mind láttuk, hetente kétszer-háromszor filmvetítéssel kezdődött a munkanap.