H. Istvánné

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Budapest
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
Anyám az 1960-as évek elején. A szüleimről a legnagyobb dicséret, amit elmondhatok, hogy eltűrték a szörnyű kamaszkoromat, hogy mindenről saját véleményem van, ami lehetőleg az ellenkezője az ő véleményüknek. Nemcsak hogy kibírták, de hát az ő légkörükben lettem ilyenné. Ez megmaradt, hogy az életben a legfontosabb dolgok közé tartozik a szuverenitásom, egyfajta meg nem alkuvás. Egész gyerekkoromban egyszer kaptam pofont. A Bethlen téri zsidó iskolába jártam, szombaton nem volt tanítás, és egy szombaton az osztálytársaimmal nálunk játszottunk. És egyszer csak bejött anyám a szobába, és pofon vágott. Az történt ugyanis, hogy anyám lement vásárolni, és nem vitt kulcsot. Gondolta, hogy otthon vagyok, majd csönget. Annyira játszottunk, hogy nem hallottuk. Az utcáról kiabált, csöngetett, a szomszéd dörömbölt, nem hallottuk. Anyám kizárólag arra tudott gondolni, hogy meghaltunk mind. Lakatost kellett hívni. Tehát ilyen hatalmas eseménynek kellett ahhoz történni, hogy megpofozzon. A pontosság, a becsületesség, a kitartás olyan magától értetődő volt. Anyámtól megtanultam, hogy az öregeket segíteni kell. De nem úgy tanultam meg, hogy mondta, hanem csinálta. Ez egy légkör volt, amiben nem lehetett más az ember. Ha egyszer azt ígértem, hogy ekkor és ekkor otthon leszek, akkor otthon voltam. Édesanyám mindvégig otthon volt, háztartásbeli volt. A kirakatrendezői fizetésből lehetett akkor úgy élni, hogy mindig volt cseléd. A [háború előtt] a Filléres Áruházban apám nagyon jól keresett, 560 pengő volt a fizetése. A bevásárlást és a főzést anyám csinálta. Anyámnak köszönhetem azt, hogy a konyhai munka egy vidám dolog volt. Öröm volt vele dolgozni, soha nem volt a konyha mártírja. Mellette az ember azt szívta magába, hogy nagyszerű dolog jó ennivalókat rakni a család elé. 1945-ben a nevünket Kaudersről 'H'-ra magyarosítottuk. Én mind a mai napig nagyon nehezen tudom kimondani, hogy zsidó vagyok. A valláshoz soha többet nem tudtam visszatérni. Anyámat mindig elkísértem a templomba. 1949-ben, amikor már dolgoztam, egy kollégám jóindulatúan szólt, hogy ne menjek templomba, mert ez összeférhetetlen a párttagsággal. És amikor anyámnak elmondtam, azt mondta, hogy nézd a büdös zsidóját, ő is ott volt a templomban, különben honnan tudná. 1945 után csak az anyám volt az, aki soha semmit nem hitt el. Mi az apámmal igen. Anyám már a Rajk-pert sem hitte el, és soha semminek nem ült föl.

Interjú adatok

Interjúalany: A.-né G.
Interjúkészítő neve:
Andor Mihály
Interjú készítésének hónapja:
November
Interjú készítésének éve:
2004
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

Istvánné H.
Születési év:
1904
Születési hely:
Gyoma
Halálozási év:
1983
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Háztartásbeli
II.világháború után:
Háztartásbeli
Névváltozás
  • Születési név: 
    Freiberger Rózsa
    Névváltoztatás éve: 
    1924
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság
  • Születési név: 
    Kauders Istvánné
    Névváltoztatás éve: 
    1945
    Névváltoztatás oka: 
    Asszimiláció, magyarosítás

További képek ebből az országból

Grünberg  Hermanné
Filep Ákos
Haskó Lajos a mikroszkópnál
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8