B. Sándor és H. Klára esküvője

B. Sándor és H. Klára esküvője

1947. június 5., a nővérem, Klári esküvője. A kép a Dohány utcai zsinagóga előtt készült. Az első sorban jobbról az ötödik Kauders Imre nagybátyám, hatodik a vőlegény apja, hetedik a vőlegény anyja, előtte a vőlegény unokahúga. Az első sorban balról az első én vagyok, a második anyám, a harmadik apám.
 
Klári a háború alatt egy zsidó diákbálon ismerkedett meg a jövendő férjével, B. Sándorral, aki 1922-ben született egy vallásos neológ zsidó kispolgári családban. Az apja ügynök volt, az anyja háztartásbeli. Sándornak volt egy egy évvel idősebb nővére, aki férjével és 1943-ban született kislányával túlélte a háborút. A lány könyvelő lett, többször férjhez ment, gyermeke nincs. Sándor hiába érettségizett kitűnőre, egyetemre nem mehetett. Szakmát tanult, gyárban dolgozott, aztán munkaszolgálatos volt. 1945-ben felvették az egyetemre, mérnök lett. Klári később magyar--angol szakon elvégezte a bölcsészkart, és nyugdíjig tanított. Sándor 1980-ban meghalt. Egy fiúgyermekük volt, aki 1982-ben disszidált Ausztráliába. Klári 1992-ben kiment hozzájuk, és azóta ott él. 
 
Apám testvére, Imre 1895-ben született, és nyomdász lett.  Ő volt a kedvenc nagybácsim. Az Egyetemi Nyomdában dolgozott, és az egy olyan rangos valami volt az én gyerekkoromban. A szakszervezeti mozgalomban elismert ember volt már a háború előtt. A háború után is nyomdász maradt, nem lett függetlenített funkcionárius, de mindvégig elkötelezett baloldali ember volt. A felesége, Mariska egy bugaci parasztlány volt, aki nem volt zsidó, és akivel rendkívül boldog házasságban éltek. 1944-ben a felesége oroszlánként mentette. Valahová elvitték Imre bácsit, nem munkaszolgálatra, mert ahhoz már idős volt, de nem tudom, hová, és Mariska utánament, kihozta onnan, és együtt bujkáltak. Apám összes testvére közül ők voltak azok, akikkel egy nagyon szoros, nagyon meghitt kapcsolat volt mind a kettőjük haláláig. Rákosszentmihályon laktak, és gyerekkorom nyarainak, kutyaszeretetemnek otthont adó kapcsolat volt. Gyerekük nem volt. 1970-ben halt meg. Farkasréten van eltemetve az urnatemetőben, mozgalmi temetése volt. Elég borzasztó volt. Életemben ez volt az első mozgalmi temetés, amin ott voltam. A feleségével mindvégig, haláláig törődött a családom. 
Open this page