1995-ben készült a kép az én lakásomban.
Én az átlagemberekhez képest nagyon sokat jártam külföldre a kommunizmus alatt. Az első uram nem szeretett utazni, ezért az 1970-es években inkább egyedül utaztam. És így könnyebben megadták az engedélyt is. De sohasem akkor adták, amikor kérted, hanem amikor nem is vártad volna. Legelőször 1968-ban Amerikában voltam, majd Olaszországban 1972-ben vagy 1975-ben. Azután összesen kilencszer voltam Olaszországban a kommunizmus alatt, ami óriási dolog volt. 1983-ban és 1989-ben már együtt voltunk Aladárral Amerikában, 1989-ben ott töltöttük a zsidó őszi ünnepeket az öcsémékkel. Kétszer vagy háromszor voltam Izraelben is, de nem tudom pontosan, hogy mikor.
Itt az országban, Aladárral minden tavasszal elmentünk Félix-fürdőre, nagyon szerette azt a helyet. [Félix-fürdő Románia nyugati részén található, közel Magyarország határához. A kommunizmus ideje alatt a magyarság erre a részre járt nyaralni, mert lehetett 'lopni' a magyar tévéadást Magyarországról, nem lévén kisebbségi adás Romániában. -- A szerk.] Amikor legelőször mentünk, el sem tudtam képzelni, hogy mit fogok én ott csinálni, aztán úgy megszerettem, hogy utána már alig vártam, hogy menjünk. [Scheiner Júlia a férje halála óta is rendszeresen visszajár a fürdőre, az alkalmazottak már jól ismerik.]
1989 [lásd: az 1989-es romániai forradalom] után az én életem olyan volt, mint azelőtt: nyugdíjas voltam. De persze mindenki nagyon örült a társaságunkban annak, ami történt -- zsidó és vegyes baráti körünk volt. Az az igazság, hogy mindenki fellélegzett. Egyiknek se tetszett, hogy a kommunizmus alatt előre meghatározták, hogy hová lépsz, és hányat lépsz. De hát az ember csinálta, mert nem lehetett másképp, ha nem, akkor mindjárt jött a büntetés. Egyik uram sem volt párttag, és nem vettünk részt semmi politikai dologban.
Aladár kilencvenéves korában, 1994-ben halt meg. Akkor megkaptam a magyarországi jóvátételből az ő részét, mert ő Oroszországban volt fogságban. [A magyar kormány 1990 után anyagi kárpótlást adott Erdélyben is mindazoknak, akik orosz hadifogságban voltak. -- A szerk.] Kaptam jóvátételt utána a munkaszolgálat miatt is. Amit én kaptam jóvátételt, az sokkal kevesebb volt.
Én mindig úgy éreztem, hogy nagyon szép életem volt. Általában barátságosak, kedvesek voltak hozzám az emberek. Otthon a szüleim nagyon szerettek, a testvéreimmel nagyon jól voltam, és mindenkivel jól voltam. Sose voltam az életben egyedül, mindig nagy család és sok barát volt körülöttem. Most meg arra várok, hogy telefonáljon a sógornőm Bolognából vagy az öcsém Amerikából. Az öcsém minden szombaton telefonál.
Scheiner Júlia otthonában
Megosztás
Photos from this interviewee
Centropa Collection acquired by USHMM
The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC.
USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.
Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.