Mestitz Henrikné 16 évesen

Mestitz Henrikné 16 évesen

Ez egy farsangi kép. Anyuka a második sorban balról a második. Tizenhat éves lehetett ezen a képen, tehát 1906-ban készülhetett a kép. Ez biztosan Szegeden volt, de nem tudom, hogy az osztálytársai vannak-e a képen. Anyuka szülei felváltva Szegeden és Makón élhettek, mert János, anyuka bátyja és anyuka Szegeden született, Margit, a nővére és Erzsi, a húga meg Makón. Mindegyik gyerek között volt egypár év. Nem tudom, hogy melyik évben költöztek Marosvásárhelyre. Az anyai nagyszülők nem voltak gazdagok, de mindenük megvolt. Megvolt a négyszobás lakás, megvolt a cseléd. Ha Erzsi ment egy bálra, mindig új ruhát kapott. László nagyapa a faüzemnél volt igazgató. Apuka akkor harminckét éves volt, és elment hozzájuk látogatóba. Anyuka éppen ült a lépcsőn a húgával, és nyaltak egy lábast, amiben a torta krémjét kavarták ki. Így látta meg először apuka. Nem is vette nagyon figyelembe, aztán egyszer mind a ketten meg voltak híva valahova, és nézte apuka, hogy milyen szép lába van. Aztán elhatározta, hogy megkéri, de nem nagyon akarták adni, mert hát másfél évvel volt idősebb a nővére, Margit, hogy először az menjen férjhez. Margitot akarták adni mindenképp, de apám nem akarta. Anyuka érettségizett, és tizennyolc évesen rögtön férjhez is ment. 1908-ban házasodtak össze, szabályszerűen, rabbi adta össze őket, nagyon szép esküvőjük lehetett.
Open this page

Centropa Collection acquired by USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. 

USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.