Ez a zsinagóga melletti kisteremben van, Marosvásárhelyen. Egy kisfiú valószínűleg a má nistánát mondja. Szédereste lehetett. Én leghátul vagyok, balról az első, mellettem pedig Aladár, a második férjem. (Huszonnégy évig voltam Aladár felesége.) Nem ismerek mást a képen. Nagyon szép volt, előírásszerűen ment minden: imádkoztak, megvolt a kézmosás is. Akkor még sokan voltak zsidók, és látszik a képen, hogy sok gyerek is volt. Most is sokan vannak a széderestén, de a fele már nem zsidó.
Aladár az 1960-as években került a marosvásárhelyi hitközséghez, biztos már előtte volt valami kapcsolata a hitközséggel, ha őt hívták, hogy legyen az elnök. Már elnök volt, mikor én 1978-ban hozzámentem. Húsz évig volt elnök. Nagyünnepekkor ő korábban ment el a templomba, én később mentem, de ez nem volt soha probléma. Aladár egyáltalán nem szólt bele, hogy vallásos vagyok-e vagy sem, ami nagyon jó volt, mert én nagyon gyenge eresztés voltam zsidó szempontból. Sosem volt kóser háztartásom, akkor sem, amikor ő a hitközségnek az elnöke volt. De Magdusnál se volt, az előző feleségénél. Az egyedüli dolog, amit csináltunk, hogy ünnepkor elmentünk templomba. Aladár természetesen többször ment, és azonkívül ott volt állandóan a hitközség irodájában. Hosszúnapkor [Jom Kipur] azért böjtöltünk. Dacára annak, hogy csak hetven évesig kell böjtölni, azután csak egy fél napot kell, az uram betartotta. Én is böjtöltem. Hosszúnapkor még a lágerben is kiböjtöltem. Hogy szidtak az ismerőseim, a barátaim -- mert akkor véletlenül olyan lehetőség volt, hogy tudtunk enni --, hogy nem eleget böjtölünk, még most is böjtölök. Mondtam, hogy én böjtölök. Mikor hazajöttünk, akkor Andris öcsém az első ünnepen azt kérdezte, hogy 'Te böjtölsz?'. 'Igen -- mondtam --, a szüleim emlékére mindig fogok böjtölni.' Azt mondta, hogy akkor ő is, különben nem böjtölt volna. Sőt az első uram, aki nemigen böjtölt, még ő is böjtölt, miután megismerkedtünk.
Amikor Aladár nyolcvan éves lett, 1984-ben, lemondott -- én nem hagytam békét, hogy mondjon le. Ő volt az, aki Moses Rosen főrabbinál erősködött, hogy Sauber Bernát legyen az új elnök, mert ő volt az egyetlen, aki értett is ehhez. [Jelenleg -- 2002-ben -- is Sauber Bernát a hitközség elnöke Marosvásárhelyen. A Centropa vele is készített interjút. -- A szerk.]
Szédervacsora a marosvásárhelyi hitközségben
Megosztás
Photos from this interviewee
Centropa Collection acquired by USHMM
The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC.
USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.
Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.