1956. március huszonharmadikán készült a kép. A főtéri lottóüzlet előtt csináltuk a képet, hogy lássa mindenki. Mellettem ez egy székelykáli fehérnép, Vas Ilonának hívták, együtt lottóztunk. Ez az asszony jött mindig takarítani, és mindig hozott valami tojást, ezt-azt. Ő vitt bele a lottózásba. Mondtuk, hogy nem adunk annyi pénzt érte, ezerhétszáz lej volt, de aztán négyen vettük meg a lottót: András öcsém felesége és az anyósa is társult. Ezt a német motorbiciklit nyertük. Romániában ez volt a legelső tárgynyeremény a lottón, addig csak pénzt kaptak. Ugyanabban az évben még nyertem a lottón kilencszáz lejt s egyszer négyszáz vagy négyszázötven lejt.
Andris akkor Bukarestben volt, hogy vegyen egy kicsi motort, mert nagyra nem volt pénz. Emlékszem, az egész házból összeszedte a pénzt, valami tizennégyezer lejt vitt el. Bukarestben nem kapott olyan motort, amilyent ő akart, mind csak nagyok voltak, és nem újak. Hazafele Segesváron egy ismerős azt mondja neki: 'Na mit szólsz, hogy a testvéred nyert egy motorbiciklit?' Olyan boldogan jött haza. A motorbiciklit aztán megvette tőlünk az öcsém, vagyis adott érte valamennyi pénzt.
Schönbrunn Jenővel, az első férjemmel egy motorosbálon ismerkedtünk meg. Az öcsém nagy motoros volt, és benne volt a szervezőségben, s az Apolló vendéglő nagytermében rendezték a bált.
Scheiner Júlia a lottónyereménnyel
Megosztás
Photos from this interviewee
Centropa Collection acquired by USHMM
The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC.
USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.
Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.