Sz Lajosné hat évesen

Sz Lajosné hat évesen
+
  • Fénykép készítésének helye:
    Tamási
    Fénykép készítésének éve:
    1925
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
    Name of the photographer / studio:
    Borgula Fiók Fényképészeti és Nagyítási Mûterme, Tamási
Én vagyok, hat évesen. Gyerekkoromban soha nem babáztam. Nem vonzott a baba mint játék, inkább fiú barátaim voltak, akikkel fiús játékokat játszottunk. Mászkáltunk az erdőben, a fiúkkal mászkáltam ki a learatott földekre, ott játszottunk, mezítláb, anyám majd megőrült. Fiús gyerek voltam. Arra is nevelt apám, mert fiút várt helyettem. Volt építőjátékom, volt kuglim, korcsolyáztunk a folyó mellett, úsztam, mindent csináltam, ami nem lányos játék volt. Úszni édesapám tanított meg. Volt egy ág a Koppány folyón, egy malom volt mellette, ahol ki volt mélyítve a folyóágy, ezt aztán a falu kiépítette, és ott lehetett úszni nyáron. Hat-hét éves lehettem, amikor tanított. Aztán már később engedett egyedül is úszni menni. Édesapám néha, mikor letette a munkát, vagy bezárt mindent, azt mondta, na Panni, most megyünk, és akkor az egyik kutyával elindultunk. Apám hajtotta a hintót, néha átadta nekem a gyeplőt, aztán visszavette. Engem otthon Panninak hívtak. Nem becézett senki, ez nálunk nem volt szokás. Apám mondta néha, hogy Pannikám, mikor este elbúcsúzott tőlem, mert az előírás volt, hogy el kellett este mindenkitől búcsúzni. Valamelyik ősöm után kaptam az Anna nevet, valaki volt a családban, aki meghalt, mert az volt a szokás a zsidóknál, hogy valaki olyan után nevezték el a gyereket, aki már nem él. Mondták akkor, de már nem tudom, hogy ki után kaptam. És aztán sose szólítottak Annának. Panni lettem, így szoktam meg.

Interjú adatok

Interjúalany: Lajosné Sz.
Interjúkészítő neve:
Réz Judit
Interjú készítésének hónapja:
December- Január
Interjú készítésének éve:
2004-2005
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

Lajosné Sz.
Születési év:
1919
Születési hely:
Tamási
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Háztartásbeli
II.világháború után:
Pénzügyi osztályvezetõ
Névváltozás
  • Születési név: 
    K. Anna
    Névváltoztatás éve: 
    1937
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság
  • Születési név: 
    Boda Dezsõné
    Névváltoztatás éve: 
    1946
    Névváltoztatás oka: 
    Újraházasodás

További képek ebből az országból

Pollák Béláné és Brandl József esküvõi képe
S. András és B. Anna polgári esküvõje
Braun Zsigmond tagsági jegye
Neu Adolf és családja
Natonek Imre és felesége zsidó házasságot köt
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8