Steinmetz Bella a pesti gavallérokkal

Steinmetz Bella a pesti gavallérokkal
+
  • Fénykép készítésének helye:
    Budapest
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
Ez Pesten volt. A jobb oldali nagyon tetszett nekem, nagyon jóképű fiú volt. Tizenhét éves koromban mentem fel először Pestre, és attól kezdve minden évben. És akkor a törökszentmiklósi nagybátyámnak egy sógornőjénél laktam, mert tizenhét évesen nem voltam éppen olyan nagy. Három-négy napig a nagybátyámnál voltam, felvettem a pénzt, utána felmentem Pestre, s éltem a világomat. Volt egy sógornője a nagybátyámnak, a feleségének a testvére, annak volt egy egyetemista fia, ügyvédi [jogi] egyetemre járt, és az ő baráti körében, őutána voltak nekem is a barátaim Budapesten. A [fiú] szülei Pesten éltek, tanárember volt az apja. Úgyhogy, ha még kellett nekem nevelés, még azt is kaptam. De már nem kellett. Úgy gondolom, hogy otthonról már mindent megkaptam, tudtam már villával-késsel enni? Bemutatott egy csomó kollégát, s így voltak nekem partnereim, akikkel menjek múzeumokba, színházba, bálokba. Mert különben hogy jutottam volna én társasághoz? Annyi udvarlóm volt. Ezektől én sokat tanultam, mert mind művelt gyerekek voltak. Vittek az előadásokra. Ott hallottam először, hogy mi az, hogy 'szavalókórus', és Magyarország leghíresebb verselője [versmondója] adott elő -- nem jut eszembe a neve. De vittek engem nemcsak ilyen tingli-tangli helyekre, hanem mentünk délután egy-egy előkelő szállodába, délután ötórai teára. Egy zongora és egy hegedű, és halk zene. Megettünk egy tésztát [süteményt] vagy egy csokoládét, és ott ültünk két órát. Én velük jártam, ők mondták: ide menjünk, oda menjünk délután. A színházban operetteket néztem Honthy Hannával, Latabár Kálmánnal, minden ősszel végignéztem [a repertoárt], minden este színházban voltam. Ha jöttek a fiúk, ha nem -- de általában jöttek. Négy hétig héttől kilencig volt a színház, amíg kijött az ember a színházból fél tíz volt. Vagy [volt olyan, hogy] várt egy-kettő színház után, és elmentünk együtt kávéházba, egy szerény feketét vagy egy szerény pezsgőfröccsöt megittunk. És hallgattunk egy dizőzt, aki kuplékat, megzenésített verseket énekelt zongorakísérettel, nagydobbal. Ott volt egy híres Medgyaszay Vilma például, aki olyan Edith Piaf-szerűség volt. Gyönyörűen adott elő. És voltak a száztagú cigányrajkók [rajkózenekar]. Az Emke kávéházra emlékszem, de nem ott játszottak, mellette volt egy másik kávéház, ott játszottak a cigányrajkók. Az Emke inkább olyan kereskedői volt, ott szoktam volt reggelizni, és újságot végignézni, hogy mi van este a színházban. Délelőtt én egyedül jártam a világot. Hát én úgy kerültem a Deák Ferencnek a foteljébe, egyedül. Mentem, mentem. Országház ide, Országház oda, na de az Országházat belülről szeretném én megnézni! Addig-addig firegtem, hogy hátul bementem. Láttam egy kis ajtót, ott állt egy ember, valami sapka volt rajta. És én mondom neki: 'Úgy szeretném látni, hogy néz ki belülről az Országháza!' 'Hát, fiam, ide nem lehet bejönni!' És erre mondom neki: 'Bácsi, kérem, én Erdélyből jöttem? -- ez egy olyan nagy jelszó volt --, és én olyan kíváncsi vagyok. Valahogy, egy kicsit legalább?' Addig-addig könyörögtem neki, amíg meghatódott, hogy mégis, egy fiatal kislány érdeklődik, és jött velem, és bementünk a nagyterembe? Szóval, nagy dolgokat mutatott: 'Hamar, hamar?' És el volt kerítve a pódium, és ott volt egy nagy fotel és egy nagy asztal, szóval ez volt a legnagyobb terem az Országházban. S azt mondta: 'Látod, kislányom, az a Deák Ferencnek a széke, abban ült, abban a fotelben.' Hát az el volt kerítve vastag zsinórral, ahogy el szokták kertelni. Én átugrottam, s már bent voltam, s beleheppentem?! 'Te kislány, mit csinálsz!?' 'Semmit. Most már megmondhatom, hogy ültem Deák Ferencnek a székében!' Erre hamar kijöttem onnan, bocsánatot kértem. Megsimogatott. Persze hazamentem, elmondtam a rokonságnak, és meglegyintettek a hazugságomért. Nem hitték el: 'Ilyen hazugság, nem tudom, mi?' A végén elmondtam, hogy hogy volt, mint volt: 'Gyertek el?, én nem hazudok!' Mikor apámnak is elmondtam, odavolt, s ezért megdicsért. Azt mondja: 'Téged ilyesmi is tudott érdekelni!' Mikor már tizenkilenc éves voltam, akkor panzióban laktam, kettő volt, de főleg egyben voltam, a Nagykörúton, nem jut az eszembe a neve. A hatodik emeleten. De volt külön liftje. És ott lakott még egy híres színésznő is, ott volt szobája állandóan. Csodálkoztam, hogy a Nemzeti Színháznak a tagja, és hogy ő ott?? Úgyhogy én panzióban laktam tizennyolc-tizenkilenc éves koromban. Én mentem, és leszálltam Törökszentmiklóson, ott voltam három-négy napig, felvettem a felvennivalót: megnyomott pénzzel a nagybátyám, és elmentem Pestre. Már kiismertem magam, jobban ismertem, mint [Maros]Vásárhelyt.

Interjú adatok

Interjúalany: Bella Steinmetz
Interjúkészítő neve:
Molnár Ildikó
Interjú készítésének éve:
2005
Marosvásárhely, Romania

Kulcsfigura

Bella Steinmetz
Születési év:
1911
Születési hely:
Szárhegy
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Háztartásbeli
II.világháború után:
Háztartásbeli
Névváltozás
  • Születési név: 
    Bacher Berta
    Névváltoztatás éve: 
    1931
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság
  • Születési név: 
    Almási Bella
    Névváltoztatás éve: 
    1947
    Névváltoztatás oka: 
    Újraházasodás

További képek ebből az országból

A munkaszolgálatos Natonek Imre
S. T.
Rosenberg Imre és anyja, Rosenberg Manóné
Bodor Béla
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8